IV. A magyar filmgyártás válságos esztendői (1986-2000)
"Haldoklik-e a magyar film?" Ez volt az a kérdés, amelyet a leggyakrabban, szinte szlogenszerűen ismételgettek a nyolcvanas évek közepén. A készülő filmek számának jelentős csökkenése, a közönséggel megromló viszony pánikbeteggé tette az alkotók többségét. Mindenki fűhöz-fához, mikrofonhoz, tollhoz kapott, és buzgón "morzézta": S. O. S.! Több nemigen történt. Csak kevesek keresték az okokat mélyebben, kevesen töprengtek a megoldáson, és még kevesebben néztek önmagukba.
Szabó István: Be kell vallani, hogy a magyar filmek pozícióvesztését játékfilmjeink egy részének színvonala is okozza. A társadalmat izgató kérdések tartalmas elemzését és azok érzelemgazdag, átélhető ábrázolását sok esetben atelié - jelleg, a megcélzott közönségréteg számára sem követhető kísérletezés váltotta fel. A magyar film iránt érdeklődő, azt pártfogoló közönségtől való elszakadást helyre kell hozni, s nyilvánvaló, hogy az egyetlen út: rendezőinknek ismét meg kell találniuk a közönségüket, a nézők nyelvén beszélő, érdeklődésüket színvonalas eszközökkel felkeltő filmekkel, amelyek a nézettséget nem az esztétikai érték és gondolat kárára ambicionálják. Hadd tegyük még ehhez hozzá: bár bizonyos nemzetközi pozícióit a magyar film még mindig tartja, amit viszonylag nagyszámú fesztiváli díja is igazol, ám ezzel nem arányosan csökken filmjeink megjelenése a külföldi mozikban. (Csak példaként említjük: a nemzetközi kritika által oly nagyra értékelt ún. "budapesti iskola" a dokumentarista irányzat filmjeinek eladhatósága mind a szocialista, mind a tőkés piacon rendkívül csekély.
Arra a kérdésre, hogy '86-ra csődbe jutott-e a magyar filmgyártás Drecin József, a Művelődési Minisztérium akkori államtitkára még bizakodóan mondta: "Nincs, és nem is lehet csődben. Sohasem feltételeztük, és nem is kívántuk, hogy a magyar filmgyártás önfinanszírozóvá váljon, tehát a pénzügyi egyensúlyához állami támogatásnak mindig jelen kell lenni... (Azonban) az állami eszközök nem követelmények nélküli források. Mivel a hazai piacon jelentősen már nem növelhető a magyar filmek bevétele, több közönségfilmet kell készíteni."
A nem foglalkoztatott rendezők egzisztenciális helyzetével kapcsolatban a volt államtitkár véleménye:
"...A jelenlegi helyzetben, tehát már a múltban is, a rendezők nem kis hányada munka nélkül maradt, nem kapott - vagy nagyon ritkán kapott - filmkészítésre megbízást, de a fizetését felveszi a filmgyártól, minthogy ott állandósított alkalmazásban van. A filmgyárnak ez teher, a rendezőket pedig demoralizálja. Az a meggyőződésem, hogy a hazai próbálkozások mellett, ha ennyi ember marad a szakmában, nem kerülhető el a külföldi munkára való fokozottabb törekvés. A hazai lehetőségek és a foglalkoztatási igények nem hozhatóak teljesen összhangba. Sokan tekinthetnék egy esetlegesen szükségessé váló pályakorrekció előtti utolsó próbálkozásnak..."
1987 derekán egyéves előkészítő munka eredményeként megtörtént a Mafilm decentralizálása. A négy stúdió - Budapest, Dialóg, Hunnia, Objektív - teljes önállóssággal kivált a Mafilmből. A addigi közművelődési stúdiók pedig Magyar Mozi- és Videofilmgyár Vállalat (Movi) néven kezdtek önálló életet. Kettévált a Pannónia Filmstúdió is. A rajz- és animációs részleg Pannónia Film Stúdióként, a szinkronrészleg Magyar Szinkron és Video Vállalatként működött a továbbiakban. Az átszervezés azonban nem oldotta meg a túlduzzasztott, közvetlen gazdasági érdekeltség nélkül, túlnyomórészt közvetlen vagy közvetett állami támogatásból élő szervezet problémáit.
A nyolcvanas évek második felében a mind jobban elmélyülő gazdasági válság, a megjelenő rugalmasabb konkurens kis szervezetek, az állami támogatás csökkenése, a piac liberalizálása hosszan elhúzódó csődfolyamatot váltott ki, mely 1993-ban a Mafilm mint állami vállalat felszámolásához vezetett. Vagyonának közel 75 százalékát az Országos Kereskedelmi és Hitelbank Rt., a Magyar Mozgókép Alapítvány, valamint a Hungária Tv Alapítvány - a majdani Duna tévé háttérszervezete - vette meg. A fennmaradó hányad maradt az államot képviselő Állami Vagyonkezelő Rt. kezében.
A folyamattal párhuzamosan, a nyilvánvalóan politikai indíttatású állami cenzurális szerep mérséklődésével, majd megszűnésével együtt ugrásszerűen megnő a filmgyártó vállalkozások száma is. Erre törvényes lehetőséget a gazdaság liberalizálódása mellett az 58/1989. (VI. 15.) MT rendelet ad, amely ekkor még csak a videofelvételek előállítását és nyilvános közlését vonja ki az állami engedélyezés hatásköréből. a 46/1990. (III.13.) MT rendelet megjelenésével a mozgóképszakma valamennyi tevékenységi területe - gyártás, forgalmazás, mozi üzemeltetés - megszűnik állami monopólium, illetve állam által engedélyezett tevékenység lenni.
1989-re világossá vált: sokak egzisztenciáját veszélyeztetik a változások Sejthető volt: a Mafilm nem működhet tovább úgy, ahogy addig. A Róna utcai gyártelepen belül éles kirohanások, sértő megjegyzések, vad "pengeváltások" zajlottak immár nap, mint nap. Az akkori helyzetet kitűnően példázza az akkori igazgató, Kézdi-Kovács Zsolt s.k. levele, amelyben az őt ért támadásokra reagál, egyúttal vázolja a kilencvenes évek felé csoszogó Mafilm pillanatnyi helyzetét, lehetőségeit.
A Válasz a névtelennek című levél véleményem szerint meghatározó dokumentuma ezen időszaknak, ezért vállalkozom annak csorbítatlan közlésére. Íme:
Válasz a névtelennek
Igencsak nem tisztelt Levélíró!
Kénytelen vagyok így szólítani, mert ugyan második levelét írja nekem, de nevét nem írja alá. Ha van valami, amitől utálkozom, ez az. Tisztelem a véleményét, ha szembe mondja, még vitatkozom is vele, de így... Mégis válaszolok, mert biztosan itt lapul köztünk, 1400 becsületesen dolgozó Mafilmes között, és nem szeretném, ha azt hinné, titkolni valóm van, vagy félek a válaszadástól.
Az első levele néhány hete még szelíd volt, óvott a gyárban kialakult "maffiától", azoktól a vezetőktől, akik az elmúlt években kisajátították a vállalatot, akik személyes meggazdagodásukra használták és használják a Mafilm vagyonát, pozíciójukat. Most már fenyegetőzik is. "Ön mint vezető és Vincze úr, a helyettese a felelős a MAFILM-nél előforduló csalásokért, szabálytalanságokért. Önöknek sikerült a csőd szélére vinni munkahelyünket, veszélyeztetni létfenntartásunkat. Továbbra is eltűrik, hogy barátaik... és sok magas nyugdíjas volt vezető munka nélkül pénzeket vegyenek fel, miközben a gyár fizetésképtelen lesz, és nincs munkánk. Azt hiszik, hogy az emberek bele fognak egyezni a kft-ék létrehozásába az Önök által kiagyalt tisztességtelen feltételek mellett csak azért, hogy barátaikkal még kevesebb munkával jövedelemre tegyenek szert, miközben mi tönkremegyünk, és nem lesz munkahelyünk?... Inkább azzal kellene foglalkozniuk, hogy munkákat szerezzenek az itt dolgozóknak, mivel fizetésüket is azért kapják..." És itt jönnek újra a fenyegetések az ellenzéki sajtóval, rendőrséggel és egyébbel.
Ezeken a lapokon olvashatja az átalakulásról írott soraimat. Ehhez, meg amit két éve már számtalanszor elmondtam, nincs sok hozzátenni valóm. Ez a gyár egy régi szerkezetben sok-sok felesleges emberrel - és sok felesleges vezetővel, ez is igaz - rendkívül drágán létezik - akár gyárt filmet, akár nem. Fűtünk, beruházunk, fizetést emelünk (nem keveset), megpróbáljuk fenntartani, ami érték. Filmrendező létemre azért vállalkoztam erre a posztra, mert szeretem ezt a gyárat, szeretem ezt a szakmát. Tudtam, hogy szinte lehetetlenre vállalkoztunk: megtartani az értékeket egy olyan világban, ahol a pillanat fontosabb, mint a hosszú távlatok. Mert érték az emberek szaktudása, érték érték az odaadás, a felhalmozott szellemi energia, és érték még ez az omladozó gyár is, az elavult műtermek, az öreg lámpák, az összeeszkábált raktárak. Érték az, hogy tudunk és akarunk filmet csinálni.
A lustaság nem érték. A felfelé mutogatás sem az. Az a szemlélet, hogy "adjatok nekem munkát, ha már itt vagyok". A "nekem az kijár". A délután háromkor üres íróasztalok, a követelődzők, az irigyek, a feljelentők: ez nem érték. Az olyanokért, amilyen Ön - Önök? - nem volna érdemes szalmaszálat sem keresztbe tenni.
Ebben az országban nagy átalakulás zajlik. Mindent újra kell gondolnunk, önmagunkat is. Miért pont a Mafilm maradna ki belőle? Nem marad ki, mert nem maradhat ki. Ha nem változunk, csődbe megyünk, ezt próbálom magyarázni két éve, mióta ennél az asztalnál ülünk. Nem azt mondom, hogy csődben vagyunk. De ha nem igyekszünk magunk elébe menni a változásoknak, ha nem próbálunk egy korszerű, eredményesen dolgozó filmgyárat megteremteni: nos, akkor lesz csőd. Ha nem vagyunk képesek rugalmasan, egyszerűbben, olcsóbban dolgozni, a megrendelőink itt hagynak bennünket, van még az országban hely elég, ahol filmet lehet csinálni. Ha nem találjuk meg a jövedelmező munka lehetőségét, a saját legjobb munkásaink hagynak itt bennünket. Ha nem tudjuk adminisztrációnkat csökkenteni, vetélytársaink leköröznek bennünket itthon és külföldön egyaránt.
Csőd? Tavaly és idén is túlszárnyaljuk a Mafilm valaha elért legnagyobb dollárbevételét. Csőd? Termelési értékünk elérte a szétválás előtti szintet 600 emberrel kisebb létszámmal is. Csőd? Egész első félévünkben a szakalkalmazotti állomány éjt-nappallá téve, szombat-vasárnap is dolgozott. Csőd? Le sem merem írni, hány százalékos béremelést adtunk.
Igen, most kevesebb a munka. Kevesebb a filmgyártásra fordítható pénz. Kevesebb a film, a tévé jóformán nem gyárt játékfilmet. Igen, a helyzet nehezebb, mint tavaly vagy azelőtt. Nem lehet az államtól újabb pénzt, paripát, fegyvert követelni. Igen, össze kell szednünk magunkat. Nekünk, valamennyiünknek. Mind a 10 és fél milliónak. Meg kell találnunk az utat - egyszerre a válságból és vissza Európába. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a Mafilm nincs nagyobb válságban, mint az ország. Lehet ezt az országot is fenyegetni rendőrséggel és sajtóval - attól a helyzet nem lesz könnyebb.
Nagy a tét. Nem az a tét, hogy ma vagy holnap mennyi munka lesz. Hanem hogy megmaradunk-e. Így ezzel a sztálinista típusú nagyvállalattal, ezzel az ellenőrizhetetlen, a dolgok és a szerkezet lényegéből fakadó pazarlással, lassúsággal, felesleges adminisztrációval és idejét múlta szabályozókkal nem maradnánk meg. Még lehetne húzni - egy, két év - aztán az 1400 ember foghatná a munkakönyvét. A munka becsületét, az egén kezdeményező kézségét, az itt felhalmozódó értékeket csak egy korszerű, az egyénre szabott, az egyén anyagi és erkölcsi érdekeltségét egyaránt számba vevő, próbára tevő szisztéma képes megadni. Ezért nem agyrém és "tisztességtelen terv" az átalakítás terve.
Könnyebb volna mindnyájunknak ülni az - irigylésre méltó? - helyünkön. És azt mondnai: jöjjön, aminek jönnie kell. Segítsen az Állam, a Szakszervezet vagy éppen a Jóisten. Valóban nagy a kockázat. De én filmeket szoktam csinálni, és tudom, kockázat nélkül nem megy. Kockázat nélkül csak a langyos állóvízbe fulladás van. A biztos pusztulás.
Ebben a gyárban sok tehetséges, fordulékony, ötletekkel és kezdeményező kézséggel megáldott ember van. Rájuk számítunk. Akik az új helyzetekben is feltalálják magukat. Akik belátják, hogy a követelődzés, a másoktól várt megoldások kora elmúlt. Akik maguk tudnak új utakat találni, nem várják másoktól.
Nem volna ízléses Churchillhez hasonlítani magunk, aki a háború idekén "csak vérté és könnyeket" ígért. Hiszen a helyzet korántsem ilyen drámai. Ez a szakma, mióta az eszem tudom, válságban van. És mindig túlélte a válságokat. Most a helyzet nehéz, de csak rajtunk múlik, kilábalunk-e?
Én bízom azokban, akik ezeket a sorokat olvassák, bízom azokban, akikkel idestova harminc évet töltöttem el. Bízom mindenkiben, kivéve önt, Levélíró. Önt egyszerűen megvetem. És felesleges leveleket írnia, a következőket egyenesen a szemétkosárba dobom. És nem félek a fenyegetődzéseitől sem. Jöjjenek a sajtó munkatársai, nyitottak vagyunk. Jöjjön a KNEB, a rendőrség, a tűzoltóság, mindenki.
Félni csak attól félek, hogy azok, akik nem kevés kockázattal, nem kevés fáradtsággal, a siker reményében is segítségemre vannak ezen a nehéz úton, az ilyen reagálásoktól kedvüket vesztik, elbátortalanodnak. Hogy ambícióikat, a tenniakarást és a felelősségérzetet oltja ki bennük a mocskolódás, a rágalmazás.
Jó lenne továbbra is tudni, hogy a többség velünk van.
Budapest, 1989. október 19.
Kézdi-Kovács Zsolt s.k.
forrás: Mafilm híradó, 1989. október (Magyar Filmintézet)
A rendszerváltást követően ellentmondásos helyzetbe került a szakma. Ráadásul a világ is nagyot fordult. A kilencvenes évek első felére a közönség is átalakult, megváltoztak a korábbi filmnézési szokások, attitűdök. Egyáltalán gyökeresen megváltozott az emberek viszonya a mozgó képhez. Gyökeresen megváltozott maga a képkultúra is. A klipek térhódítása, a televíziók ízlésformáló/romboló, uniformizáló mivolta, az ún. "műanyag-kultúra" előretörése Magyarországra is kihatott, melynek hatására megváltozott a befogadói közeg magatartása is. Egy, a hazai mozizási szokásokról, a kilencvenes évek első felére jellemző trendekről, tendenciákról szóló összefoglaló tanulmány nemrégiben látott napvilágot. Az alábbiakban ebből idéznék.
A MozgóKép és Befogadás Alapítvány tanulmánykötetében (A mozizás a 90-es évek első felében, Szociológiai füzetek 2. Bp., 1998.) megdöbbentő (fél)igazságokra, ki nem mondott tézisekre, sokatmondó adatokra, "beszédes" tényekre támaszkodva derül ki az a mindmáig elegánsan elhallgatott tény, mely szerint a magyar film - tízegynéhány éve - átmenetinek titulált válsága összefügg társadalmunk általános kultúraképével. Bűnbakkeresés helyett tehát elsősorban önmérsékletre, önvizsgálatra késztetnek e kutatási adatok. Vagyis a hazai film presztizsveszteségének nemcsak a felkészületlen alkotók, a közönséghez csupán elvétve szóló széplelkek és a szennyre szakosodott forgalmazók (tisztelet a kivételnek!) járultak nagyban hozzá, hanem az általános elvárások, az igényszint is jelentősen csökkent, a magyar társadalom egészére jellemző (mozgókép-)kultúra tehát önmagában is megér egy misét...
Hartai László: Adalékok a mozgóképi műveltséghez; kutatási tapasztalatok egy oktatási program apropóján - című dolgozatából élesen kiviláglik: a filmes műveltség jelenleg nem része az elvárt általános műveltségnek! Ennek pedig logikus következménye, hogy a művekkel kapcsolatos ismeretek rendkívül hiányosak, a tudásanyag jobbára lexikális. A filmművészet recessziója mára elmosta azt a "kötelező" minimumot, amit magára valamit adó értelmiségi és diák elvárt magától e tárgyban. A film immár nem esemény - vélekedik Hartai -reprezentatív darabjai sodródnak az élő kortársi alkotás-lét felől a filmmúzeumi gettó felé...
A legfrissebb adatok tanúsága szerint napjainkban a néző szűk családi körben magára marad a képernyő előtti élménnyel. A mozi jelentősége csökkent, varázsa a múlté; mindössze két véglet, a szuperprodukció, illetve az értő kiválasztottak(?!) számára vetített filmművészet kegyhelyévé vált. A szerzői és a tömegfilmek mentén kettébontott értékelés elgondolkodtató eredménye a konkrét számokon túl, hogy az értékelt mintapárok (tanár-főiskolás/egyetemista, illetve középiskolás - általános iskolás) nem mutatnak lényeges különbséget sem a szerzői és a tömegfilmekre vonatkozó adatokban, sem egymáshoz viszonyítva! Mintha egy nagyjából homogén kérdezetti kör nagyjából egyforma karakterű tudás-térképe rajzolódna ki a szemünk előtt, ahol a filmeket szinte egyformán dolgozzák fel - állapítja meg lezárásképpen Harkai László.
Az emlegetett szám- és adatsorokból - jó néhány részletkérdés, frázis, szűk szakmai definíció mellett - egyetlen döntő, kellően lehangoló következtetéshez juthatunk. Manapság csak nagyon kevesen tudnak működőképes mozgókép-csírát elképzelni és körülírni, s bár valamivel többen ismerik fel viszonylagos biztonsággal az eléjük kerülő mozgóképi szöveg alapirányát, az értelmezés már komoly gondot okoz. A fontos filmeket a mai Magyarországon kevesen látják, és amiket láttak, arra se igen emlékeznek már! A felidézés képességének, a plaszticitásnak, az anyagszerűségnek a hiánya átüt mindenen. Hiányzik az élmény, az indulat, s ekképpen egy kicsit az élet is...
Óvakodnék azonban attól, hogy a fentiekkel, a közönség nagyobb részére jellemző szellemi alultápláltsággal magyarázzam a filmgyár (és filmeseink) csődjét. Bizony, ez csak egy az okok közül. Hiszen a honi filmszakma nemcsak a külső szempontoknak köszönheti mélyrepülését. Ne szépítsük: sokan alkalmatlanok erre a munkára, mi több, etikai értelemben is hihetetlenül feslett ez a szakma. Az önzés, az etikai szempontok olyannyira hiányoznak a filmkészítők palettájáról, hogy a magyar filmes társadalom elnézte, elfogadta még azt is, hogy érdemtelen vezetők döntése alapján lerombolják a ferencvárosi filmtelepet. A "semmi ágán" meghozott szűk látókörű döntés alapján néhány éve a volt híradó/dokumentumfilmes birodalmat, a Róna utcai központ alegységét, a ferencvárosi "kettes telepet" lerombolták, szétzúzták.
Gyarmathy Lívia: Már egy rohadt fűszál sem él meg ott! Ott, ahol felbecsülhetetlenül értékes celluloid-tekercsek bújtak meg a raktárak mélyén, ott, ahol már a húszas években létezett a filmipar, ott, ahol valójában e századi históriánkkal szembesülhettünk, ma gusztustalan tucatbenzinkút pompázik. Elkótyavetyélték az eszközöket, a kamerákat potom áron passzolták el. Sírnivaló az egész.
Rózsa János rendező, az Objektív Filmstúdió stúdióvezető-helyettese kérdésemre válaszolva szintén megerősítette: "...ez egy rossz lépés volt. Mint annyiszor ebben az országban - tette hozzá -, pillanatnyi részérdekek közt elsikkadt a lényeg. És mint már annyiszor, az állam nem dobott felénk mentőövet. Jóllehet a magyar film elismerten meghatározó kulturális örökségeink közé tartozik, ha a hatalom filmgyártásunkhoz fűződő viszonyát elemezzük, kevés elismerő szót szólhatunk. Eddig még minden új kormány új terveket szőtt, ahelyett, hogy végre - az előző évek negatív tapasztalataiból kiindulva - megjelölték volna a fő csapásirányt. A "kettes telep" lerombolása ennek a hozzáállásnak, no és a szakma általános állapotának volt köszönhető."
1994-re megkondult a vészharang a Magyar Filmgyártó Vállalat felett. Több százmilliós adósságot halmozott fel. Bizonyos területeken fizetésképtelenné vált, s ezért bankfelügyelet alá került. Az egykor szebb napokat, prosperitást, sikereket látott Róna (volt Lumumba) utcai birodalomban, de Pasaréten is - a műtermek környékén megállt az élet. És csak nagyon nehezen indult be újra.
Vincze László (a Mafilm akkori megbízott igazgatója): A Mafilm csak akkor tud fennmaradni, ha működését kizárólag piaci alapokra helyezi s nem veszi (mert nem is veheti) figyelembe a kulturális és szociálpolitikai szempontokat... Nem tehet mást a Mafilm, mint hogy a "léghajóból" kidobál mindent, amit csak lehetséges. Feltételezhetően el kell adnia üdülőit, a Pasaréti úti és a fóti telepeken pedig akár a filmszakmától távolabb eső vállalkozásokba is bele kell vágni...
Vincze utasítása alapján meg is indult a "karcsúsítási" folyamat. Egyes részlegek (például a hangosztály vagy a kölcsönzés) önállóak lettek, káeftésedtek, más osztályokat összevontak. Emellett ezerkétszázhetven dolgozójuk közül majd' háromszáztól megváltak...
Mafilm - a felszámolás útján
1991. november: Az egyik legnagyobb hitelező (több mint százmillióval) a Budapesti és Pest megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság felszámolási eljárást kezdeményez a Mafilm ellen. Az adósság 600 millió forintot tesz ki, ebből 200 millió kamat és büntetőkamat (1990 közepén még - szakértők szerint - 1,7 milliárd volt a Mafilm-vagyon.)
1992. június 15.: A Fővárosi Bíróság ismételten megállapítja a vállalat fizetésképtelenségét. Az eljárást kezdeményezőkhöz a száznál több hitelező közül többen is csatlakoznak, így az APEH és az Általános Értékforgalmi Bank is.
1992. július 27.: A Fővárosi Bíróság kihirdeti a cég felszámolását, s ezzel a Budapest Investment Magyar Befektetési és Tanácsadó Rt.-t bízza meg, amely a Mafilm vagyonát három részre osztja.
Az első vagyoncsoportba kerül a 27 ezer négyzetméteres Róna utcai és a 231 ezer négyzetméteres fóti telep, a stúdiókkal, ingatlanokkal és eszközökkel. Kikiáltási ára: 840 millió forint.
1992. október 20.: A Kereskedelmi Bank Rt. és a Portfólió Bank egymillió forintos tőkével ingatlanhasznosításra Portex Kft. néven céget alapít.
1992. december 7.: A Portex nevét Filmunió Film- és Televízióműsor gyártó Kft-re módosítja, a tulajdonosok az egymilliós törzstőkét 416 millióra emelik.
A Filmunió konzorcium tagjai és tulajdonhányaduk:
| ÁV Rt |
104,5 (25,1%) |
| Kereskedelmi és Hitel Bank |
104,5 (25,1%) |
| Hungária Tv Alapítvány |
100,3 (24,1%) |
| Magyar Mozgókép Alapítvány |
64,7 (14,6%) |
| Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank |
42,0 (10,1%) |
1992. december 8.: 415 milliós ajánlatával - egyetlenként - végül megnyeri a Filmunió a pályázatot.
1992. december 28.: Az előszerződés aláírása.
1993. február 16.: A Filmunió Kft. a nevét MAFILM Filmgyártó és Kulturális Szolgáltató Kft-re változtatja.
1993. I. negyedév: A MAFILM Kft jelentősen megemeli a telepén lévő filmstúdió vállalatok bérleti díját.
1993. I. félév: Már csak 270-en maradnak filmgyári státuszban (ez a szám 1985-ben még 2000 volt!)
1994. január elsejétől a MAFILM Kft., mint MAFILM Részvénytársaság viszi tovább a gyárat.
Mafilm Rt., avagy lesz egyszer egy filmgyár?
1997. december: megalakul a Mafilm Aktív Stúdió.
1999. nyara: a Mafilm egyik jelentős részvényese, az MTM kiválik a konzorciumból.
2000: A cég többségi tulajdonosa a Mafilm Befektetési Kft, amely az ÁPV Rt. és Magyar Mozgókép Közalapítvány tulajdonában van.
(Az egyetlen, a részvénytársaságban még érintett magáncég, a Transatlantic Media Assocciates (TMA) Film Kft. - 32,56 százalékos részvénycsomagja eladólistára kerül, melyet a magyar állam kíván felvásárolni.)
Tóth Erzsébet miniszteri biztos, a Magyar Mozgókép Közalapítvány főtitkára: A filmes vagyon jelenleg a gyártók tulajdonában van, nagyobbrészt a Mafilmnél, illetve a Mafilm utódszervezeténél, kisebb részben a stúdióknál. Az 1987 előtti filmek vagyoni jogai a filmstúdiók kft. -vé alakulásakor bizonyos társaságokba bekerültek, másokba nem: vagy azért nem írták be a vagyonukba, hogy könnyebben lehessen privatizálni őket, vagy azért írták be, hogy azzal együtt lehessen. Elég kaotikus a kép, de az ÁPV Rt. készíttetett egy átfogó tanulmányt, ami harminc-egynéhány évre visszamenőleg gyakorlatilag filmenként végigköveti a jogok mozgását... (1999-ben) megállapodtunk az ÁPV Rt. - vel, hogy nincs privatizációs kényszer e társaságokat illetően. Sőt a Mafilmnél kívánatos lenne homogén tulajdonosi szerkezet kialakítása, hogy újra állami és alapítványi tulajdonban legyen... Ez ügyben tárgyalások folynak a kisebbségi tulajdonos TMA kivásárlásáról. (Forrás: Mancs - 2000. Február.)
2000. március 7.: elkészül a Mafilm-menedzsment új fejlesztési terve. ("Médiaipari Park" - program)
