Szabó István: "Sokrétű a válság, súlyos milliárdokba kerülne a kilábalás, a magyar filmgyártás működőképes szintre hozása"

"Pártolj, közönség, és majd haladunk",
Mond a színész; és az meg így felel:
"Haladjatok, majd aztán pártolunk";
És végre mind a kettő elmarad."
     (Petőfi Sándor: Levél egy színész barátomhoz)

Szabó István Oscar-díjas filmrendező: "Komoly válságban van a magyar filmgyártás. Minden területen gondokkal küzd, a válság igazi mélységét ez adja.

Az első a finanszírozás megoldatlansága. Nincs állami támogatás. Könnyű azt mondani, hogy az USA-ban sincs, ám ott olyan törvények adnak lehetőséget a filmipar fejlődésére és támogatására, amelyek a külkereskedelem húzóágazatává emelték. Tudomásul kell venni, hogy a filmkészítésnek csak igen kicsi része művészet, a többi ipar, gyári munkásokkal és profitorientált üzletemberekkel. A film a gyártási periódusban a szolgáltatási ágazat egyik legköltségesebb képviselője, és költséges a célja is, hogy a társadalom ilyen irányú igényeit maximálisan kielégítse.

A piacnak elvileg el kellene tartania a filmgyártást, de Magyarországon ez közel sem lehetséges. Minden kiadott forintnak csak az ötöde jön vissza a magyar piacon, és ez is csak akkor, ha minden jól megy. A magyar filmgyártás tehát alkalmatlan a hazai piaci szervezésre.

Felmerül a kérdés: igényli-e az ország a saját filmkultúrát? Szükség van-e egyáltalán a hagyományos magyar kultúrára? Nem túl költséges mulatság-e filmet csinálni olyan körülmények között, amelyekben ma sínylődik az ország? A válasz mindenki számára egyértelmű kell legyen, hogy legyen hazai kultúra, tehát film is. Minden magyar állampolgárnak joga van ahhoz, hogy otthon érezze magát az országban. Hogy a gyökereitől ne szakítsák e. Hogy szerethesse a városát, faluját, környezetét, zenéjét, irodalmát, színészeit. Hogy jó hangulatban, jó érzésekkel élje az életét. Hogy ne mondjam: ne az EU-csatlakozást okolja a kialakult helyzetért.

A válság másik oka nagyon szomorú. Európa kultúrája nem érdekli a mai európai politikusokat. Kihalt a tömegeket felemelni akaró, nagy kultúrájú politikusréteg. Betört a politikába a populizmus, a kulturálatlanság. A politikusok a legigénytelenebb kispolgárság ízlése mentén próbálnak választói támogatottságot szerezni, mert azt hiszik, ezt várja a választói tömeg.

A válság harmadik oka sajátosan magyar probléma. A filmszakma vezetői feláldozták a szakmát politikai ambícióik, pozícióik átmentése oltárán. Jobbik részük csak hagyta elpusztulni, a rosszabbik szétverte a magyar filmes infrastruktúrát. Már ott tartunk, hogy lassan megoldhatatlan feladatot jelent színvonalas stábot összeállítani. A legszegényebb film sem tud harminc szakember nélkül elkészülni, de ez a létszám igényesebb film esetén hetven-száz fő körül mozog.

A rendezők álmodnak - tele vannak a kávéházak filmrendezői terveket szövögető emberekkel. De az álmok ma már szakmai okok miatt sem tudnak megvalósulni. Nincs, aki mondjuk Napóleon szobáját hitelesen meg tudná csinálni, aki korabeli francia egyenruhát tud varrni, aki ráncos arcot tud sminkelni. Elkergette ezt a hatalmas felhalmozott szakmai tudást és hivatásszeretetet jelentő szakembergárdát a filmszakmának az az úgynevezett elitje, amely csak saját állását akarta megőrizni, semmi más nem érdekelte.

Sokrétű tehát a válság, súlyos milliárdokba kerülne a kilábalás, a magyar filmgyártás működőképes szintre hozása. Adókedvezményekkel, a bankkölcsönök új rendszerével, más piacok figyelembevételével, esetleg az ausztráliai, kanadai, svéd, német támogatási formák és módszerek beépítésével, mert mások jóindulatára bazírozni csak ideig-óráig lehet, a türelem, a belátás, s szegény rokon támogatása véges. Meglévő szakembereink szakmaszeretete, odaadása, az, hogy szinte beteges szerelemmel imádják munkájukat, már nem tudja kihúzni a szakadékból a magyar filmgyártást. Ahogyan a húszas, harmincas években a németek, most amerikai vagy francia szakemberek fogják meghódítani ötven-száz évre a magyar filmtechnikát."

"És akkor nem beszéltem még a filmgyártás másik lényeges pontjáról, a művészeti gondjainkról.
A mai magyar film ritkán képes a közönséget meghódítani. Sok néző úgy érzi, hogy az amerikai film jobban megérinti, jövőről alkotott álmait, vágyait jobban kifejezi. Hőseit szívesen követné, ha nem is a harcban, de az életfelfogásban. A magyar néző bizonytalanságban érzi magát, jövőképe jóindulattal is homályosnak mondható. Mit tehet hát? Álmai szerint választ hősöket, s az álmai hőseit számára az amerikai szuperprodukciók sztárjai testesítik meg. Kit választhatnának példaképül Magyarországon? Azt az öt kiemelt nagyvállalkozót, akikre nagy vagyonuk miatt eleve gyanakvóan tekintenek?

Remélem, az a tény, hogy a szakma miniszteri biztost kapott, jelzés arra, hogy megindult az érdekegyeztetés. Az elmúlt években is születtek tehetséges, támogatásra érdemes munkák. Bizonyára lesz támogatás is, ha sikerül megteremteni az alapjait a sokat emlegetett filmtörvénnyel. Ez lehetne a kötél, amelybe kapaszkodva felemelkedhetne a szakadékba taszított magyar film."

(Lejegyezte: P. Horváth Gábor; Piac és Profit 2000. / március.)