Fény- tánc címmel fotókiállítás látható a budai MU Galériában. A világ talán legismertebb kortárs-tánc fotográfusa, Chris Nash képeiből és az ittjártakor, egy speciális kurzuson részt vett fotográfusok munkáiból állt össze ez az igen színvonalas, gazdag életanyagból "mazsolázó" anyag.

- Merliner News -

A szájhigiéniás állapotok javításában élenjáró Blend-a-med Research és a Gyermekfogászati Prevenciós Szolgálat idén új elemet csempészett a fogápolási kultúra fejlesztését célzó eszközök arzenáljába. Az iskolaprogramok, felvilágosító brossúrák, és a lelkiismeretes fogorvosok unalomig ismételt tanácsai mellett ezúttal a művészet is helyet kapott a fogak épségéért folytatott végenincs csatározásban. Az említett két szervezet az Oktatási Minisztérium és a Magyar Fogorvosok Egyesületének támogatásával csatlakozott a Fogorvosok Világszövetsének felhívásához, és országos gyermekrajz versenyt hirdetett "Rajzolj nekem egy fogorvost" címmel.

A téma ellenére – mert valljuk be, még a felnőttek jelentős részének is az ólomkamrák és az inkvizíció tortúrái jutnak eszébe a fogorvosról – szép számmal érkeztek pályamunkák. Kétezernyolcvankilenc gyermek ragadott valamilyen rajzeszközt, hogy rendelőket, orvosokat jelenítsen meg. Ezekből a képekből 70 darabot állítottak ki az ötödik kerületi Szt. István Általános Iskolában.

Az eltérő eszközökkel, más-más korú gyerekek által rajzolt képeket a gyermekszemek mindent látó-megmutató őszintsége rendezte homogénné. A ceruzával, krétával, karcolásos technikával készült képek a csemetékre jellemző kendőzetlenséggel tárták fel a fogorvoshoz kapcsolodó szorongásokat, ugyanakor a doktor sokszor misztikus, az ősi sámánokhoz kötődő gond- és fájdaloműző szerepe hasonlóképpen domiminánsan jelentkezett.

A kiállítás effektív eredménye, legalábbis fogászati szempontból, nehezen lemérhető, hiszen a most és az eljövendő években papírt-rajzeszközt fogó gyerekek fogazatának esetleges javulása, megőrzése csak évek, évtizedek múltán lesz lemérhető. De illendő észrevenni, hogy az egészségügyi vonatkozás mellett lapul egy legalább ennyire fontos, korunkban érdemtelenül háttérbe szorított aspektus is.

A vizuális kultúra fejlesztése nem egyszerűen a kevéssé megbecsült humán műveltség része. Nem egyszerűen a műélvezet elengedhetetlen alapköve. De éppen annyira része a hétköznapoknak is – az ízlésesen berendezett lakás, a praktikum mellett az esztétikumra is ügyelő munkakörnyezet, a nem pusztán a divat és a protokoll szabályainak, de a jó ízlésnek is megfelelő öltözködés mind-mind építkezik belőle. Ha tehát a most rajzoló gyermekek nem csupán a fogmosást, de a galériák látogatását is életük esszenciális részének tekintik majd, csak örvendezhetünk.

- hawk -

Sportkultúra

Noha egyetlen ókori nép sportéletéről sem maradt fenn annyi szóbeli hagyomány és írásos doksi, mint a görögéről, leghíresebb sportünnepük, az olimpiai játékok eredete a legendák homályába vész. Habár egy Olümpiában(!) talált diszkosz feliratának tanúsága szerint már Krisztus előtt 1580-ban rendeztek ünnepi játékokat, mégis csupán Kr. e. 776-ot emlegethetjük úgy, mint bizonyítottan olimpiai esztendőt. Az első(?) bajnok nevét is ekkortájt jegyezték le: az éliszi Koroibosz stadionfutásban győzedelmeskedett.

De térjünk vissza a homályos, ám a nagy versengésről így vagy úgy képet adó mesketékhez. Az első mondakör szerint az egész hajcihőt Zeusz istennek köszönhetjük, aki atyjával, Kronosszal Olümpiában birkózott meg a trónért. A második mondakörbe foglaltak szerint viszont Pelopsz a "ludas", aki kalandos körülmények között egy látványos kocsiversenyt nyert meg, majd e sikernek örvendve "találta fel" a Zeusznak tisztelgő olimpiai parádét. A harmadik mondakör úgy tudja, hogy a görögök nagy nemzeti játékát az idai Héraklész eszelte ki, miután testvéreit rávette: mérjék össze erejüket futásban. A győztest állítólag a vad olajfa ágával koszorúzták meg.

Az olimpiai játékok az i.e. 5. században érték el virágkorukat. A görög birodalom hanyatlása, és Róma térhódítása azonban a nemes vetélkedő megszűnéséhez vezetett. Akkortájt (i.e. 394-ben) és még sok száz éven át úgy tűnt, nincs, nem lehet folyt. köv...

Azonban Pierre de Coubertin báró másként gondolta. 1892. november 25-én egy párizsi konferencián a francia történész-irodalmár kijelentette: "a sportolók békés nemzetközi vetélkedése alkalmas arra, hogy a béke ügyének új és hatalmas támasza legyen." A beszéd hatására lázas munka indult el, a máskor háborgó, egymással csatázó nemzetek sportvezetői is összefogtak. Csoda történt: 1896 április hatodikán, Athénban 13 ország 295 sportolója 9 sportág 43 versenyszámában rajthoz állhatott.

Az újkor első bajnoka a hármasugrás győztese, a bostoni James Connolly, a későbbi ismert kalandregényíró lett. De Hajós Alfréd sem tétlenkedett, hiszen a száz méteres gyorsúszásban 1:22.2-es eredménnyel, míg 1200 méteren 18:22.2-vel, egyaránt elsőként ért/csapott célba. A második sorszámú párizsi seregszemlén ugyancsak akadt öröme a hazai küldöttségnek, hiszen diszkoszvetőnk, Bauer Rudolf nyert, száz gyorson Halmay Zoltán harmadik lett, magasugrásban pedig Gönczy Lajos vitte el ha nem is a pálmát vagy az olajágat, de a bronzérmet.

Diadalokról, meglepetésekről, csodákról, tragédiákról és komédiákról azóta is szép számmal számoltak be a krónikák. Szerencsére a további magyar sikerek sem maradtak el. Nagy bajnokaink hiánytalan névsorát helyhiány miatt aligha közölhetjük, de tény: úszásban, vízilabdában, vívásban, öttusában, atlétikában jóformán a kezdetektől fogva jutott babér. A "Hajrá, magyarok!" - buzdítást és a himnuszt - Afrika kivételével - az összes földrészen hallhatták. Nem ritkán, így Londonban, Berlinben, Helsinkiben, Melbourne-ben, Tokióban, Mexikóvárosban, Szöulban vagy Barcelonában az is megesett, hogy csapatunk a nemesfémek számát tekintve elérte vagy meghaladta a bűvös tízes határt. Minden idők eddigi legtöbb aranyérmét (1932 és ’60 között összesen hetet) Gerevich Aladár kardvívó gyűjtötte be. De Keleti Ágnesen, Egerszegi Krisztinán és Darnyi Tamáson, mint a legtöbb egyéni cím birtokosain is rendre "kitört az aranyláz".

Igaz, ez az aranyláz sohasem hasonlított a Jack London regényekből oly ismerős, kapzsiságtól, rossz indulattól, erőszaktól, magánytól sem mentes alaszkaihoz. Az újkori olimpiák ugyanis legyenek bár Athénban vagy Sydneyben, nemes versengések, amelyeket a "Citius-Altius-Fortius"("Gyorsabban - Magasabbra - Erősebben") jelszó és az öt kontinenst formáló, egymásba fonódó karikák jelképeznek. Coubertin-t idézve tehát az olimpia változatlanul "a béke ügyének hatalmas támasza".

- Szabó Zoltán Attila -

Hagyományos török hacukák (kaftánok, ezüstcérnával hímzett bíbor bársonybindallik, ücetekek), telkari ékszerek, ebruk - márványozott papírok és miniatúrák - láthatóak azon a kiállításon, amely Törökország gazdag és sokrétű művészeti örökségét tárja elénk a Néprajzi Múzeumban. A tárlat, mely az anatóliai kultúra életerejét, színvilágát és harmóniáját ötvözi, egyben az Európa Tanács kampányának, az „Európa: közös örökségünk" című vándorkiállítás része.

- Merliner News -

Mintegy tízezer éve élnek indiánok a Csendes-óceán Észak-Kaliforniától Délkelet-Alaszkáig húzódó partvidékén és szigetein. Május 21-ig az ő kultúrájukat mutatja be a Néprajzi Múzeum. A tlingit, haida, tsimsian, bella coola, kwakiutl, nootka és parti salish csoportok kortárs művészeit absztrakt, erősen geometrikus, az egyes elemeket határozott kontúrokba foglaló látásmód jellemzi. Mitológiájuk és művészetük fő alakjai az ősöket megjelenítő totemállatok.

- Merliner News -

A Magyar Fotográfusok Háza és az Országos Színháztörténeti Múzeum igen reprezentatív képanyagot tár a nagyérdemű elé a Nagymező utcai Mai Manó Házban. A március 25-ig látható kiállításon a múlt század második felében készült divatos műtermi felvételekből és az első világháború idején készült népszerű élőképekből található közel 130 fénykép. A galéria kis termében pedig ötven színészportrét állítottak ki, melyek kortárs fényképészek munkái.

- Merliner News -

KÖNYVELŐ

Laterna magica, Camera obscura, dioráma, Camera lucida, Daguerrotyp, Duflex, Praktina FX, Zorkij, Pajtás, Nikon, Canon. Megannyi buvös, különös hangzású szó. Mindegyik a maga nemében - talán a Pajtást kivéve - egy-egy mérföldkő a fényképezés történetében.

Ha akarjuk, a fotózás gyökereit kutatva akár a XV. századig is "leáshatunk". De azért a lényeghez mégis a XIX. században jutunk. György Aladárt idézve azóta "...látjuk, miként teszi az ember szolgálójává a napsugarat az egyszerű fotográfiában, mint hatol a hír pillanat alatt mérföldeken át...".

Nos, e különleges, a látványt "kalodába záró", a jelenkori történéseket archiválni képes eljárásról bőséges tartalmú históriáskönyvet adott ki nemrégiben a Műszaki Könyvkiadó. Ha Szarka Klára és Fejér Zoltán rendkívül alapos, valóban élményszámba menő technikatörténeti kötetét lapozgatjuk, a kezdetektől a fénynyomatok megjelenésén át a napjainkig ható irányzatokig lényegében mindenről, ami e téren fontos (volt) képet kaphatunk. A mondatok "ülnek", ennélfogva a laikusnak sem kell olvasás alatt/közben/után az értelmező kéziszótár, netán más, a technikai fogalmakat magyarra fordító biflalexikonok fölé görnyednie. A mű tehát egyszerűen, közérthetően, nem holmi bonyolultan tárgyszerű fejezetstruktúrába passzírozza a tudnivalókat. Egyetlen apró kifogással élnék csupán: a könyv külalakja annak ellenére, hogy a látvány művészetéről "mesél", nem túl ötletes. Semmi elvárható extra, sehol a fotótörténetet úgy istenigazából illusztrálni és a kötetet eladni képes könyvborító.

- Sz. Z. A. -

A Budapest Galéria és a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület szervezésében február közepéig látható a Budapest Galériában az a kiállítás, amely a képiség jelenségén keresztül vizsgálja a valóság - fikció - mesterséges valóság (fikciós valóság) sajátosságait. A művészet és a párhuzamos valóságok (tudomány, technológia, filozófia) ezredvégi realitása, hogy elhomályosodni látszanak a különbségek valóság és annak szimulációja, valóság és modell, valóság és képzeletbeli (tudatalatti?) között. Ha tetszik, ha nem, végleg elmosódni látszik a magas- és tömegművészet közt tételezett különbség.

Az FKSE csoportos kiállítására kiválasztott muvészek éppen ezt felismerve a legkülönfélébb művészeti médiumokban olyan munkát hoztak létre, amelyek a valóságos művek (túl)hangsúlyozása vagy mediális eljárások keverése folytán valóságosabbnak hatnak, mint az a tapasztalati valóság, amelyből kiindultak - írja Készman József, a tárlat kurátora. Nos, azt hiszem mindez önmagáért beszél. A dolog mindenképpen megér egy misét, helyesebben egyszer ezt LÁTNI KELL! Látni kell, ahogy - Ovidiust idézve - "művészet fedi el, hogy csak művészet..."

- saboteur -