Vissza a főoldalra - 1998 - 1999 - 2000 - 2001 - 2002
2000. december 21.
Télköszöntő hangversenyek, ünnepi lemezek
Az ünnepi forgatagban sorra jelennek meg a kitűnő komolyzenei
válogatások, és természetesen egymást érik az ilyentájt hagyományos ünnepi
koncertek.
A százával megjelenő albumok közül kiemelést érdemel
a Schola Hungarica új lemeze (The Holy Lady of Chartres), amely a Chartres-i
Szűz Mária köszöntése is egyben. A kristálytiszta, telt kórusénekeket
tartalmazó album egyfajta időutazásnak is beillik - a célállomás: a XI.
század. A népszerű (és igen olcsó!) zenetörténeti sorozat, az ECHO részeként,
öt újabb válogatás-album látott napvilágot. Köztük van a Liszt Ferenc
Magyar Rapszódiáját tartalmazó hanganyag és a neves zongoraművész, Louis
Kentner ismert dallamokat feldolgozó korongja. A Vagantes Gyermek születék
Betlehemben című lemeze Kájoni János erdélyi ferences szerzetes 1676-ban
Csíksomlyón kiadott énekgyűjteményére, a Cantionale Catholicum-ra épül.
A hangversenynaptárt böngészve szintén különlegességekre,
igazi zenei csemegékre bukkanhatunk. December 22-én a Magyar Tudományos
Akadémia dísztermében Ligeti András vezetésével a Matáv Szimfonikusok
játsszák el Csajkovszkij Diótörő - szvitjét és Corelli híres karácsonyi
művét (Concerto Grosso Op. 6.). Ugyanekkor a jelentősen átalakult, Kocsis
Zoltán vezette Nemzeti Filharmonikusok is koncerteznek - a Rózsák terén
található Szent Erzsébet Plébánia templomában lépnek fel. Terveik szerint,
Bach: h-moll miséjével köszöntik az ünneplőket. A Forrás estek keretében
- még mindig e zsúfolt pénteken - az Amadinda Ütőegyüttes ad karácsonyi
hangversenyt a Zeneakadémia nagytermében. Repertoárjukon olyan szerzők
művei szerepelnek, mint Debussy, Grieg vagy Muszorgszkij.
Az ünnep előestéjén - ugyancsak a Zeneakadémián - lesznek
hallhatóak a Budapesti Vonósok, akik műsorukat ezúttal teljes egészében
Bach mester életművének szentelik. Egyebek mellett elhangzik majd az V.
Brandenburgi verseny is - ígérik.
Évezred záró szilveszteri partira invitálja a publikumot
a Budapesti Fúvósegyüttes. A Berkes Kálmán vezette népes csapat sztárvendégekkel,
meglepetésekkel és sok vidámsággal várja az ünnepelni vágyókat. 2001.
január elsején a hagyományoknak megfelelően az Újévi Koncert sem marad
el. Tizedikén a Liszt Ferenc Kamarazenekar köszönti az új évezredet Schubert
és Mozart soha el nem évülő műveivel.
- Szabó Zoltán Attila -
2000. december 19.
A király :) karácsonya
Napok óta rémálmok gyötörnek. Valóságos lidércnyomás
ez, amelyet ízlésficamos trubadúrunknak "köszönhetek". Z. Jimmy ugyanis
úton-útfélen, plakátok ezrein, újságok hasábjain, tévében, rádióban
azzal riogat, hogy velem (velünk) tölti a karácsonyt. Látom, hallom,
érzem: komolyan gondolja. És miközben visszasírom a szerecsenkirályról
éneklő Deák Bill Gyulát, félve elmélkedek a négy oktávos ünnep mibenlétéről.
Egy olyasféle szenteskedő estéről, amelyet meghitt csend helyett harsány,
szirupos dallamszószba tunkolt, jézuskázós média-muri jellemez, s amelynek
fináléjában egyszerre tündökölhet Kozsó, a Korda-Balázs házaspár, no
meg Zámbó úr másodállásban danászó felfedezettje, a folyton mosolygó
rendőrkapitány.
Hitchcock vagy Orwell se találhatott volna ki izgalmasabb
sztorit. Hiszen esetünkben már szó sincs arról, hogy Jimmy és a többiek
kikerülhetők lennének. Sajna, már az sem nevezhető üdvözítő megoldásnak,
ha lekapcsolom a rádiót, vagy ha kihajítom a tévét. Úgy érzem, védtelen
vagyok. Megtörténhet például, hogy gyertyagyújtáskor a szomszéd teljes
hangerőre kapcsol, és "dalban mondja el" kedvesének, gyermekének, családtagjának,
anyósának, mit is érez irántuk. Nincs (nem lehet!) nyugalmam, hiszen
két villamosmegálló között - összeszámoltam! - tizenkétszer láthattam
a karácsonyfa előtt szerelmetes mosollyal reám tekintő, éppen az új
cédéjét tukmáló slágergurut. Elvis Presley hazai megfelelőjét. A (Nap)királyt,
aki karácsonykor hívatlanul is betér majd hozzánk.
- saboteur -
2000. december 18.
A király :) karácsonya
Napok óta rémálmok gyötörnek. Valóságos lidércnyomás
ez, amelyet ízlésficamos trubadúrunknak "köszönhetek". Z. Jimmy ugyanis
úton-útfélen, plakátok ezrein, újságok hasábjain, tévében, rádióban azzal
riogat, hogy velem (velünk) tölti a karácsonyt. Látom, hallom, érzem:
komolyan gondolja. És miközben visszasírom a szerecsenkirályról éneklő
Deák Bill Gyulát, félve elmélkedek a négy oktávos ünnep mibenlétéről.
Egy olyasféle szenteskedő estéről, amelyet meghitt csend helyett harsány,
szirupos dallamszószba tunkolt, jézuskázós média-muri jellemez, s amelynek
fináléjában egyszerre tündökölhet Kozsó, a Korda-Balázs házaspár, no meg
Zámbó úr másodállásban danászó felfedezettje, a folyton mosolygó rendőrkapitány.
Hitchcock vagy Orwell se találhatott volna ki izgalmasabb
sztorit. Hiszen esetünkben már szó sincs arról, hogy Jimmy és a többiek
kikerülhetők lennének. Sajna, már az sem nevezhető üdvözítő megoldásnak,
ha lekapcsolom a rádiót, vagy ha kihajítom a tévét. Úgy érzem, védtelen
vagyok. Megtörténhet például, hogy gyertyagyújtáskor a szomszéd teljes
hangerőre kapcsol, és "dalban mondja el" kedvesének, gyermekének, családtagjának,
anyósának, mit is érez irántuk. Nincs (nem lehet!) nyugalmam, hiszen két
villamosmegálló között - összeszámoltam! - tizenkétszer láthattam a karácsonyfa
előtt szerelmetes mosollyal reám tekintő, éppen az új cédéjét tukmáló
slágergurut. Elvis Presley hazai megfelelőjét. A (Nap)királyt, aki karácsonykor
hívatlanul is betér majd hozzánk.
- saboteur -
2000. december 11.
Az édenkert hangjai
A szépelgő sznobok, a panelgyártó zeneítész kisiparosok,
a kongó lelkű, zsenge képességű frázishajhászok előszeretettel emlegetik
Enya művészetének elemzésekor a vesztébe rohanó világot, meg a gyorsuló
időt, amelyben ugye kincset érnek az ír énekesnő nyugis dallamai. A zenét,
mint ipart szóba hozó, hangszert soha nem tapintott menedzserszemléletű
mitugrászok pedig örvendezve teszik mindehhez hozzá, hogy az emlegetett
pacsirtának köszönhetően eleddig 44 millió hanghordozót lehetett eladni
szerte a világon. A fent emlegetett "érvek" azonban nem sokat érnek, ha
arra gondolok, hogy Enyát hallgatva még sohasem sikerült a rideg rációk
birodalmában nyugton maradnom. Vele a közhelyeket is messzire elkerülhettem.
Ez a valóban tiszta hang, az általa képviselt finom zongorakísérettel
megtámogatott édeni muzsika ugyanis rendre kiemel(t) a hétköznapokból,
rendre "átöblíti" hallójárataimat; meditációs röppályára állít, felvillanyoz.
Simple the best.
Enya szerzeményei a komolyzene és a popkultúra közti
keskeny (hullám)sávon mozognak. Így volt ez már az ősidőkben, a watermark
- album megjelenése idején is. De most, a legújabb korong (a day without
rain) feltűnésekor sem kell jelentős stílusbéli váltást regisztrálni.
Az egész úgy jó, ahogy van. A dalok külön-külön is izgalmasak, ötletesek,
"teltek". A témák egyszerűségükben hordozzák nagyszerűségüket, költői
tartalmukat. Időtálló, komoly zene ez. Őszinte, romlatlan lelkületű
muzsika, amely egyáltalán nem korszerű, pláne nem divatos. Csak tökéletes.
- dj hippi -
2000. november 22.
Lady Madonna
Elárulom: régen csak szimplán - Like a Virgin - gerjedtem
Madonna kisasszonyra. Újabban azonban Lady Madonna nemcsak feltuningol,
de el is andalít. Az abszolút csúcskategóriába sorolható Ray of Light
- albumot követő friss lemezét (Music) hallgatva ismételten elcsodálkozhatunk
azon, hogy ez a meglehetősen öntörvényű, egykori utcalány milyen (pop)muzikális
és image-formáló garázdaságokra képes. Ötletből nincs hiány. Volt ő már
apuci kislánya, akarnok lencsibaba, szűzkurva (bocs!), romlott domina,
feslett démon, megtért széplélek, Evita, áldozati bárány, misztikus kéjhölgy.
És most techno-cowboy!
William Orbit és Mirwais Ahmadzai segítségével az elmúlt
néhány évben diszkókirálynői státusát feladva afféle neo-avantgárdista,
az alantas(?) popkultúrát az elitművészettel vegyíteni igyekvő küldetéstudatos
díva lett. Akiről mostanság azok a kritikusok írnak szuperlatívuszokban,
akik egykor szapulták, vagy csak szépséges mellbősége miatt emlegették
elismerően. No igen, imponáló, hogy percemberkéket és minutumcicákat "termelő"
műanyag-világunkban létezik egy a világnak konokul fügét mutató spiné,
aki sok-sok éve gátlástalanul táncikál a giccs szakadéka felett, és anélkül,
hogy beleborulna, sajátságos miliőt, szabad elvű, a XXI. századot méltóképpen
reprezentáló megacirkuszt teremt. Van benne spiritusz.
- dj Hippi -
2000. november 02.
Sírás helyett, sírás után
Kirobbanó sikert aratott Varsóban a honi progresszív
muzsika favorit csapata, az After Crying. A közönség a Lengyel Rádió koncerttermét
zsúfolásig megtöltötte, és többszöri ráadás után engedte csak le a bandát
a színpadról. De a nagy őrület ezzel még nem ért véget, mivel még aznap
leadták a koncertet - teljes egészében.
- Merliner News -
2000. október 23.
Testamentumok cédén
Tizenhárom biblia szövege, három bibliai lexikon, négy
bibliamagyarázat, valamint a Magyar Református Énekeskönyv teljes anyaga
látható, hallható, olvasható a Bibliatéka című frissen megjelent CD-ROM-on.
Lám, a moden kor igényeit precízen felmérő kiadó - a Mátrix nyomvonalán
haladva - immár kattintásnyi közelségbe hozta számunkra kultúrhistóriánk
/ hitéletünk nagyjait. (Lelki) Üdv érte!
- Mr. Anonymus -
2000. október 20.
Hegedűsök gálaestje
A Fonó Budai Zeneház október 20-i zeneakadémiai gálaestjén
mutatja be A magyar hegedű című produkciót. A nagyszabású koncerten a
zene nyelvén kívánják elmesélni mindazt, amit a "magyar hegedű" tud. Azt
a sokoldalúságot, mélységet, kifejezőerőt és integráló hatást, amit évszázadokon
keresztül betöltött. A múltidézésben és a muzsika jelenkori hangjainak
megidézésében a legjobbak segítenek: a Kathy Horváth Lajos - Lőrinszky
Attila duó, Ökrös Csaba, Zerkula János, Fodor Neti Sándor és Kicsi Aladár.
- Merliner News -
2000. október 18.
Díjazott muzsikusok
A Hungaroton Records lemezkiadó cég minden évben elismerésben
részesíti a legnagyobb példányszámban elkelt hanghordózók előadóit. Idén
arany- illetve platinalemezüket Dóry József nótaénekes és a Kalyi Jag
cigány népzenét játszó együttes tagjai vehették át. A plecsniosztó ünnepségre
a Fotex Plaza Auditóriumában került sor.
- Merliner News -
2000. október 4.
Kávéházi muzsikaszó
Aligha kétséges, hogy a Gulyás Márta - Szabadi Vilmos
- Tytus Miecznikoski (zongora - hegedű - gordonka) triász új cédéje, amely
két legendás német komponista, Theodor Kirchner és Hermann Goetz műveiből
válogat, mind idehaza, mind "odaát" a sikeresélyes produktumok közé sorolható.
Már a rögzített szerzemények puszta felsorolása (Kirchner: Novelettek
zongorára, hegedűre és gordonkára Op. 59., Goetz: g-moll trió zongorára,
hegedűre és gordonkára Op. 1.) is elegendő kell legyen ahhoz, hogy egy
valamirevaló zenebarát "magához nyúljon". Elvégre közismert tény: Kirchner
mestere volt a karakterdaraboknak és a ciklikus formáknak. Míg Brahms
és Mendelssohn kidolgozta és továbbfejlesztette a Formát, addig nevezett
mester mindig rövid maradt és egyfajta várakozást teremtett hallgatóiban.
Úgy is fogalmazhatnánk, hogy felgyorsult korunkhoz talán az ő muzsikája
illik a leginkább. Kiváltképpen, mert tételeinek nagy része dalszerű,
könnyed, sokszor kávéházi atmoszférát teremt. Ráadásul tőle sem idegenek
a magyar táncok!
Goetz pályafutása hasonlít Kirchneréhez. Ugyancsak Winterthurban
volt orgonista, ráadásul éppen tőle vette át a stafétabotot. Műveinek
nagy részét ő is "zongorára álmodta", de azért operát, kórusművet, szimfóniát
is írt. A königsbergi születésű, eredetileg teológusnak készült virtuóz
muzsikus kompozíciós stílusa kortársai nyelvezetéből táplálkozik, kamaraműveire
nagy / kimutatható hatással volt Brahms.
- guru -
2000. október 2.
Romantika korhű zongorán
"Miért játsszuk Schubertet korabeli zongorán? Sokan úgy vélik, hogy míg
egy "Mozart-zongora" valóban nagyon különbözik a modern zongorától, és
sok tekintetben még mindig a csembaló szelleméhez áll közelebb, Schubert
billentyűs hangszerei már modern zongoraépítés későbbi, "romantikusabb"
ideálja felé közelednek. És mivel a Steinway, Bechstein és Bösendorfer
zongorák is romantikus hangszerek, nem lennének vajon megfelelőek, akár
ideálisan megfelelőek Schubert zenéjének megszólaltatásához? Lehet, hogy
Schubert zenéje romantikus, de a komponista által ismert egyenes húrozású,
fakeretes zongorák másféle romantikát képviseltek, mint a későbbi kereszthúrozású,
fémkeretes Steinway típusúak. Schubert zongorái könnyebben és tisztábban
szóltak, mint a későbbi hangszerek: a hang valamivel gyorsabban halkult
el..."
- vélekedik Malcolm Bilson, aki a Schubert-széria újabb
fejezeteként, ezúttal a mester ifjúkori, E-dúr, fisz-moll és a C-dúr zongoraszonátáit
"kalimpálta cédére". A hanganyag, az album egésze nemcsak pazar és szórakoztató,
de némiképpen a fenti, egy átlagos zenerajongó számára elsőre talán túlzóan
magasröptűnek tűnő töprengést is értelmezhetővé teszi. Hiszen amit Bilson
előbb szavakkal felvezetett, azt - egy ideális, Thomas és Barbara Wolf
által épített hat oktávos bécsi fortepianon - utóbb - tettekkel - bizonyítja
is. Azaz a korong úgy szól, ahogy illik: kísértetiesen "schubertes"!
- guru -
2000. szeptember 29.
A francia kapcsolat
Két, a maga korában elismert, a zenetörténelemben ugyancsak
jelentős életműveket hátra hagyó, mégis a XX. század hangjegylavinájából
csak ritkán előtűnt komponistának állít emléket Németh Pál fuvolaművész.
A Liszt-díjas muzsikus legfrissebb albumán Joseph Bodin de Boismortier
és Anton Stamitz műveit dolgozta fel.
De kik is ők?
Nos, Boismortier 1689-ben született, korának egyik legsokoldalúbb
és legnépszerűbb (toplistás?) zeneszerzőjét tisztelhetjük benne. Sikereire
jellemző, hogy "Fugit nos" kezdetű motettája húsz éven át szerepelt a
Concert spirituel karácsonyi hangversenyein. Ő volt az első francia zeneszerző,
aki az olasz "concerto" elnevezést használta, mi több, ő írta az első
gall szóló versenyműveket (Op. 26. gordonkára, violára és fagottra), sőt
fuvola-obligát csembaló összeállításra szintén elsőként komponált (Op.
91.). Szvitjei, melyek közül Németh lemezén is hallhatunk egy csokorra
valót, igazán változatosak mind hangnemi felépítésüket tekintve, mind
rövid karaktertáncokkal, hosszabb Rondeau - tételekkel színesített, de
jellegzetesen franciás díszítései miatt.
Stamitz szintén a Concert spirituel hangversenyeknek
köszönhette hírnevét. Koncerttevékenységével kiérdemelte a "Stamitz úr,
az utazó virtuóz" címet. Mozarttal kedvelték egymást, R. Kreutzer pedig
azért áldhatta, mert remek tanítómesternek bizonyult. Szólófuvolára írt
caprice-sorozata mindmáig (vas)tapsra ingerlő/lehengerlő, eredeti ötletekkel
tarkított muzsika.
Érdemes rá(juk) hangolódni!
- guru -
2000. szeptember 27.
Az egyházi muzsika hangjai
A Schola Hungarica új, a napokban megjelenő albuma (The Holy Lady of Chartres)
a Chartres-i Szűz Mária kultusz jegyében fogant. A Dobszay László és Szendrei
Janka vezette kórus a Bevezetés (Hymnus: Nuntium vobis, Sequentia: Sonent
Regi nato) után a Gyertyaszentelő Boldogasszony miséjét, Mária-responzóriumokat,
a Nagyboldogasszony miséjét és - lezárásképpen - a Pater noster - Tropus
Fidem auge című éneket vette lemezre. A kristálytiszta, telt kórusénekeket
tartalmazó album egyfajta időutazásnak is megteszi. A célállomás: a XI.
század.
- Merliner News -
2000. szeptember 18.
Orszáczky Jackie újra Budapesten
koncertezik
Orszáczky "Jackie" Miklós, az egykori Syrius legendás
frontembere szeptember 19-én este, egy másik rock-legenda, a Colosseum
együttes budapesti koncertje előtt lép a Petőfi Csarnok színpadára.
A jelenleg éppen az olimpia városában, Sidney-ben élő
muzsikus karrierje az élő zene feltétlen tiszteletére épül. A blues, a
dzsessz elemeit vegyítő progresszív hangzáshoz, amelyet még a Syrius tagjaként
"kísérletezett" ki, mindmáig hűséges, igaz, napjainkban már inkább angolul
énekel, és mint elismert ausztrál előadó a The Grandmasters nevű formációt
irányítja. A folyton az újat, a megszokott sémáktól eltérőt kereső muzsikus
lapunk kérdésére válaszolva elmondta: a világban ahol ő él, megszűnt a
rock. De van helyette milliónyi más zenei stílus, amelybe változatlanul
beilleszthetőek a régi ritmusképletek. A magát ez idő tájt soul - zenészként
számon tartó Orszáczky véleménye szerint a modern popzene, sőt a techno
is a blues-ősforrásból merít. A baj csak az, hogy napjainkban sokan a
piaci szempontok alapján, lélektelenül "nyúlnak" a blues elemeihez, holott
ez a műfaj egyfajta népzene, s mint ilyen, több tiszteletet érdemelne.
Jackie egyébként a world music térhódítását sem tartja
szerencsés dolognak, mivel úgy véli, az efféle produkciók is csupán az
eladhatóság miatt fordulnak a népzene felé. A többek között Az ördög álarcosbálja
és a Széttört álmok - szvit szerzője felháborítónak tartja, hogy például
Sebestyén Márta énekhangja mellé ma nem ritkán dobgépet kevernek a lemezgyári
hangmérnökök. Ugyanakkor mégis bizakodik: mint mondja, a blues, a soul
nem való a Jurassic Parkba. Ezt - ígéri Jackie - a jövő keddi koncert
is igazolni fogja.
- Sz. Z. A. -
2000. szeptember 15.
Vigyázat! Tigris!
Tom Jonest figyelve érez rá a hazai hangjegybarát leginkább arra, miért
is rettenetes az, amit itthon láthat-hallhat. Miért röhej és vérciki egy-egy
Koóstoló, miért gáz egy friss (?) Payer-produktum, miért iszonyú, amikor
Komár és Aradszky "elfekvős mambót" vagy "gumigatya-twistet" jár. Vagy
éppen fradikázik... Azt hiszem, az említett uraknak ideje lenne már egy
tanulmányútat tenniük Walesbe, ahol az öreg szénbányász fia, a "Tigris"
született. Nevezettek egy komplett kurzuson, számos videóbemutató és hangzó
anyag tanulmányozása után talán megértenék: a kor nem kérdés, nem érdem,
csupán állapot. Hiszen az említett slágerénekes sem siheder, mégis diktálja
az iramot, a divatot. Nem a múlton töpreng, nem a Delilah-t (párhuzam:
Kislány a zongoránál) dalolja végtelenített üzemmódban, hanem repertoárját
egyre duzzasztva, olyan ízig-vérig XXI. századi slágerbömböléseket jegyez,
mint például a Sex Bomb. Nem holmi rockfaterként hirdeti az igét, hanem
a mai huszonéveseket lefőzve, majd maga mögé állítva pörgeti a tempót
ezerszeresre Ibizától Balatonig.
Abban sincs semmi meglepő, hogy T. J. a napokban úgy
jelentette meg múltidéző Best of korongját, hogy közben előző, nagyon
mai bődülete bombasiker, s hogy a folyt. köv. sem várathat sokáig magára.
Az öreg (?) rock and roll–blues–techno–pop műfajgyilkos egyébként imigyen
elemezte nemrégiben a sikert: "Hazalátogattam egyszer, és beültem a
kedvenc kocsmámba. A zenegépben két lemezem is volt, a The Boy from Nowhere
(még a régi szép időkből) és a Kiss. Na, az öregebbek feltették a Fiút,
és oda-odaszóltak nekem, hogy ez az, ez vagy te! Erre bejött néhány fiatal
gyerek, "benyomták a Csókot", és azt mondták: ne hallgass a vén hülyékre!
Ezt kell énekelned! Ez vagy te!" Nos, hogy melyik is ő valójában,
szinte lényegtelen kérdés. Elegendő, hogy hősünk "kilóg" bármilyen Dáridóból.
- dj. Hippi -
2000. augusztus 30.
Ócskavas muzsika és skandináv humor
az "őszülő" Trafóban
Van Budapesten egy szűk kis utca, melynek sarkán egy
száz éves épület áll. Hatalmas ablakai láttán sejteni lehet, valamikor
trafóházként működött, ahol dinamók gerjesztették a kilowattokat. Így
jutott el az elektromosság a környező házakba, világosság az otthonokba.
Ma a ház Kortárs Művészetek Házaként működik, ahol egy másfajta világosság,
"szellemi elektromosság" gerjesztődik. Akik ellátogatnak a Liliom u. 41.-be
képet kapnak a mai művészetről, legyen az tánc, színház vagy képzőművészet.
A 2000-2001-es évad első programja különlegesnek ígérkezik,
hiszen egy olyan csapat lép fel szeptember nyolcadikán a Liliom utcában
amelyik indusztriális zenéjével kultuszt teremtett. Az Einstürzende Neubauten-t
- Nick Cave állandó kísérőit - a spontaneitás és improvizáció jellemzi.
A Nyugat-Berlinben alakult csapat zenéje ellentmond a német precizitásnak,
rendszeretetnek. A lényeg a különleges hangzás, melyet ócskavas telepekről
beszerzett alkalmi "hangszerek" szolgáltatnak.
Nem kevésbé érdekes programnak ígérkezik a francia Compagnie
Ixkizit táncszínházi csoport fellépése. A neves társulat Eposz a semmihez,
avagy az Elveszett paradicsom (Epopée pour jamais ou le Paradis perdu)
című meglehetősen provokatív produkcióját nemrégiben a Villa Medici tetején,
a római Szent Péter Bazilikának mintegy görbe tükröt mutatva adta elő
Joel Borges koreográfus, és öt kitűnő táncosa. Az öt teremtmény ezúttal
a Trafóban - a rómaitól teljesen elütő környezetben - ismétli meg a csodát
szeptember 14-től három napon át. Mint ígérik, egy kicsit kelet-európaibb,
szürkébb, urbánusabb hangulatot áraszt majd a színdarab.
A Banán Klubban tavaly sikerrel beindult Euroconnections rendezvénysorozat
idén is folytatódik - ezúttal már a Trafóban. A szeptember 16-án startoló
fesztivál célja továbbra is a friss francia zenei trendek bemutatása.
Az estek programjait azonban egy-egy magyar zenekar is
kiegészíti. Az első koncertnapon a sztárvendég a Dionysos (Mathias
Malzieu – ének, gitár, Eric Sorra-Tosio - dobok, Michaël Ponton – gitár,
Guillaume Garidell – basszusgitár és Elizabeth Ferrer – hegedű, billentyű)
lesz, mely formáció eredetileg 1993-ban alakult, bár a jelenlegi felállás
csak 1997 óta létezik. Zenéjük besorolhatatlanul gyűjt össze folk és pop
elemeket. Érezhető hatással volt rájuk a Nirvana, Björk, vagy Tom Waits,
újabban pedig a Sonic Youth és Leonard Cohen. A házigazda szerepét
szeptember 16-án a Quimby vállalja. A néhol sanzonos, franciás, néhol
borongós vagy vidám zenét játszó csapat évek óta népszerű vendége különböző
fesztiváloknak, kluboknak. Koncertjeik dinamikusak, minden esetben táncra
bírják a közönséget, és felszabadítják a felesleges energiákat. A tavasszal
megjelent új albumukat még nem játszották annyira "szét", mint korábbi
számaikat, de mint rendesen, minden bulin más és más hangulatban, dallammal
és szöveggel hallhatóak a lemez dalai.
Szeptember 28-án a Kenneth Kvarnström & Co. Osztott
látás (Splitvision) elnevezésű táncestje kerül a "Trafó népe" elé.
A skandináv humorral átitatott előadás az emberi hajlékonyság, és az északi
hűvös formatervezés különös találkozása, amely májusban került bemutatásra
Kiasmában, Helsinki új kortárs művészeti múzeumában. A produkció azóta
megjárta Európát és a Közel-Keletet, hogy most, a turné befejezéseként,
és a zord északi tél beállta előtt a Trafóban is felforrósítsa a hangulatot.
- Szabó Zoltán Attila -
2000. augusztus 23.
A muzsika Páva utcai hangjai
Az új hangversenyévadban három impozáns pesti helyszínen
(otthonukban: a Páva utcai Zeneházban, valamint a Zeneakadémián és az
MTA Roosevelt téri dísztermében) adnak majd koncertet bérleteseik számára
a Matáv Szimfonikusok. A Ligeti András zeneigazgató vezetésével készülő
muzsikusgárda első ízben szeptember 27-én és 28-án lép majd fel – Mozart
és Haydn műveiből csemegézve – a Zeneakadémián. A Matáv Zeneházban, ugyancsak
szeptember végén – Héja Domonkos karmesteri irányításával –, Beethoven-,
Nicholas Maws- és Sztravinszkij-művek csendülnek fel. Az őszi programból
kiemelendő még egy nagyszabású romantikus est, amelyet Jurij Szimonov
dirigensi közreműködése mellett októberre tervez a zenekar. Az ominózus
koncert három szláv mester, Csajkovszkij, Muszorszkij és Sosztakovics
muzsikájára épül.
- maestro -
2000. augusztus 3.
Világzenei Nagyszínpad
|
Augusztus 4.
péntek
|
Augusztus 5.
szombat
|
17,30-18,15 |
Maskarades |
Makám+Lovász Irén |
18,15-19,45 |
Cicala Mvta |
Vujicsics |
19,45-21,15 |
Kolinda |
Les Hurlements D'Leo |
21,15-23,00 |
Salif Keita |
Varttina |
23,00- |
Maskarades (görög táncház) |
Vujicsics (délszláv táncház) |
|
Augusztus 6.
vasárnap
|
Augusztus 7.
hétfő
|
Augusztus 8.
kedd
|
17,30-18,15 |
Odessa Klezmer |
Szászcsávási Band |
Méz |
18,15-19,45 |
Chalaban |
Ambos Mundos |
Kalyi Jag |
19,45-21,45 |
Muzsikás és Sebestyén Márta |
Besh o droM |
Boban Markovic Brass Band |
21,15-23,00 |
Natacha Atlas |
16 Horsepower |
El Houssaine Kili |
23,00- |
Tükrös (magyar táncház) |
Szászcsávási (román táncház) |
Méz (ír táncház) |
2000. augusztus 2.
Nagyszínpad
|
augusztus 2. |
1500 |
A Drastic Measure (Egyesült Államok) |
|
1630 |
Ohm Square (Csehország) |
|
1800 |
Lou Reed (Egyesült Államok) |
|
1930 |
Anima Sound System |
|
2100 |
Chumbawamba (Nagy-Britannia) |
augusztus 3. |
1500 |
Zdob si zdub (Moldva) |
|
1630 |
Másfél |
|
1800 |
Suzanne Vega (Egyesült Államok) |
|
1930 |
Irigy Hónaljmirigy |
|
2100 |
Guano Apes (Németország) |
augusztus 4. |
1500 |
Timpur Noi (Románia) |
|
1630 |
Lord |
|
1800 |
Therapy? (Nagy-Britannia) |
|
1930 |
Sziámi |
|
2100 |
Apollo 440 (Nagy-Britannia) |
augusztus 5. |
1500 |
Hot Jazz Band |
|
1630 |
Animal Cannibals |
|
1800 |
Sub Bass Monster |
|
1930 |
Kispál és a Borz |
|
2100 |
HIM (Finnország) |
augusztus 6. |
1500 |
Ossian |
|
1630 |
Nagy Feró és az Ősbikini |
|
1800 |
Die Ärzte (Németország) |
|
1930 |
VHK |
|
2100 |
Clawfinger (Svédország) |
augusztus 7. |
1500 |
Seven (Ausztria) |
|
1630 |
FreshFabrik |
|
1800 |
The Bloodhound Gang (Egyesült Államok) |
|
1930 |
Tankcsapda |
|
2100 |
Bad Religion (Egyesült Államok) |
augusztus 8. |
1500 |
King Size (A) |
|
1630 |
Ladánybene 27 |
|
1800 |
K2R Riddim (Franciaország) |
|
1930 |
Quimby |
|
2100 |
Oasis (Nagy-Britannia) |
|
|
|
|
Egy őslény New Yorkból
Öntömjénező, mindent fitymálni/leszólni igyekvő, vérgonosz kritikusi
álorcámat messzire hajítva, itt és most megmondom az őszintét: én
kérem elvakult rajongója volnék New York veterán rockpoétájának,
Lou Reed-nek. Tudom, merem, teszem, vagyis bátran kinyilatkozom:
L.R. tette nagykorúvá a rockzenét, főleg, mert szövegeiben eltérve
a kliséktől, az Elvis Presley-től Csepregi Éváig húzódó tartalmatlan
nyálcsorgatás helyett olyan - sokáig (máig?) tabunak számító - életszerű
témákat mert érinteni, mint a kemény drogok és a perverziók.És közben
volt ő minden, ami csak lehetett: buzernyák glam-rocker, Warhol
harcostársa, Bowie pártfogoltja, a nagy alma büszke férge, a kritikusok
martaléka, majd agyonimádott "házizenésze". Volt a sátán szolgája,
a dekadencia mintaképe, az önmegsemmisités, mint lehetséges alternatíva
hű propagandistája, volt Shakespeare-hős, (újság)író, sot az ezerdvégre,
mint színpadi szerző (félreértés azért ne essék: olyan mélyre sose
süllyedt, hogy rockoperát vagy bóvlimusical-t írjon...) is révbe
ért. Ráadásul nyolcvanas évekbeli csúcsteljesítménye a New York
című album óta egyszerűen képtelen hibázni: a John Cale-lel duóban
felvett Songs For Drella melyet egykori mentőruk, Andy Warhol emlékére
írtak éppenúgy remekül sikerült, mint ahogy a szintén a gyász témakörében
vizslató Magic And Loss is csúcsteljesítményként értékelhető. Nem
beszélve a friss korongról, amelynek kapcsán hirtelen felindulásból
eme ömlengés is íródott. A 2000. év aktuális Lou Reed-korongja (Ecstasy)
sem holmi kispályás barkácsmunka: hol húzós riffek, hol váratlanul
beköszönő fúvósfutamok, hol torzítóval megtámogatott idegölő magánszámok,
máskor melankólikus balladák forrnak egységbe a bódult dalszövegekkel.
Tartalomhoz a forma, ugyebár.
www.repriserec.com/loureed
- dj. Hippi -
2000. július 21.
CHICAGO, NEW YORK
A hatvanas évek közepén Amerikában is kialakult
egy új muzsikus nemzedék, amely a feketék zenéjét tekintette a maga
számára példaadónak. A Windy City (szeles város) és a keleti-parti
metropolisz volt az elsődleges gyűjtőhelye az új törekvéseknek.
Chicago a húszas évektől vált az amerikai zene
egyik központjává. 1917-ben zárták be New Orleans híres mulatónegyedét,
Storyville-t. Állástalan muzsikusok százai áramlottak észak felé
megélhetést keresve, s ezek jó része Chicagóban telepedett le. Itt
az egykoron felszabadított rabszolgák ipari munkássá lett leszármazóinak
közössége jó táptalajt jelentett a blues fejlődésének. A negyvenes
évektől néhány fiatal néger zenész (Muddy Waters, Willie Dixon stb.)
munkásságának eredményeként kialakult a klasszikus, elektromos erősítésű
Chicago blues. A műfaj elterjesztésében elévülhetetlen érdemeket
szerzett a lengyel emigráns testvérpár, Phil és Leonard Chess, akik
először Aristocrat, majd Chess néven hozták létre kiadóvállalatukat.
A Chicago blues gyakorolta a döntő hatást a fehér muzsikusokra.
New York már a két világháború közötti időszakban
is a keleti partvidék egyik legfontosabb kulturális, zenei centruma
volt. Itt kezdte karrierjét többek között Josh White és Billie Holiday.
A manhattani Greenwich Village negyedben az ötvenes évektől Woody
Guthrie és Pete Seeger követőinek köszönhetően szökkent szárba a
folkmozgalom. Az itt feltűnt előadók jó részétől azonban nem álltak
távol az ősi blues hagyományok sem, repertoárjukon egyaránt megtalálhatók
voltak a Leadbelly-, Big Bill Broonzy-szerzemények és tradicionális
darabok.
A hatvanas évek első felében bemutatkozó fehér
bluesmuzsikusok pályája szinte kivétel nélkül e két nagyváros valamelyikéből
indult el.
Martsa Balázs
2000. július 19.
FEHÉR BLUES
A blues fehér ága az ötvenes évek végétől alakult
ki. Ekkoriban kezdtek el fehér zenészek először hivatásszerűen afro-amerikai
muzsikát játszani. A műfaj lényegében párhuzamosan indult fejlődésnek
Amerikában és Brit-szigeteken. Tekintettel azonban arra, hogy a
hatvanas évek elején a szórakoztató zene Londonból kapta meg azokat
a meghatározó impulzusokat, amelyek a mai napig is éreztetik hatásukat,
a vezető szerep a brit muzsikusok kezébe került.
Anglia a második világháború alatt találkozott
először az afro-amerikai zenével. Az amerikai hadsereggel jelentős
számban érkeztek néger katonák a szigetországba. A háború befejezodése
után újraéledő kereskedelmi hajózás fellendítette az amerikai lemezek
behozatalát. Az első fekete korongokat a tengerészek hozták magukkal
az Újvilágból. Később a nagyobb amerikai hanglemeztársaságok (Chess
Records stb.) önálló postai kereskedelmi hálózatot alakítottak ki.
A szigetország zenei élete a hatvanas évekig meglehetősen jellegtelen
volt. Ez részben a háborús károk miatti nehéz gazdasági helyzet
miatt alakult így, másrészt Anglia híján volt olyan kizárólag rá
jellemző szórakoztató zenei irányzatnak, mint a francia sanzon,
az olasz dal vagy az osztrák magyar operett. Az ötvenes években
jobb híján megpróbálkoztak az amerikai rock and roll sztárok mintájára
néhány saját csillagot (Cliff Richard, Tommy Steele stb.) kreálni,
inkább kevesebb, mint több sikerrel.
Leadbelly volt az első valódi fekete blues zenész,
aki Európában járt. Ő 1947-ben Párizsban vendégszerepelt, Angliába
azonban nem jutott el. Négy évvel később Big Bill Broonzy már megállt
Londonban, igaz meglehetősen kis létszámú, szűk körű közönség előtt
lépett fel. 1958-ban követte őt a Sonny Terry Brownie McGhee duó,
majd ugyanebben az évben Muddy Waters. A Chicago blues királyának
turnéja hozta meg a műfaj angliai áttörését. A brit publikum ekkor
hallott először élőben elektromos erősítésű nagyvárosi bluest. A
siker nyomán szervezte meg a Lippman-Rau koncertiroda az American
Folk Blues Festival elnevezésű turnésorozatot, melynek keretében
1962-től évente a műfaj legnagyobb előadói (Sonny Boy Williamson,
Memphis Slim, Muddy Waters, Howlin' Wolf, Lighnin' Hopkins, J. B.
Lenoir, Little Walter, Son House, Jimmy Reed, Willie Dixon, Otis
Spann, T-Bone Walker, John Lee Hooker, Bukka White, Big Joe Williams,
Skip James, Otis Rush stb.) léptek színpadra. A néger művészek saját
fellépéseik mellett arra is szakítottak időt, hogy helyi fiatal
zenészekkel felvételeket készítsenek, alkalmi közös koncerteket
adjanak.
1963-tól a Beatles berobbanásával új időszámítás
kezdődött a szórakoztató zene történetében. A gombafejűek minden
babért learattak, mellettük azonban fokozatosan felnőtt egy olyan
muzsikusnemzedék, amely az amerikai néger blues előadók munkásságából
merítette pályafutása meghatározó zenei élményeit. Az évtized közepére
ezek a fiatal együttesek szinte ellepték a brit zenei intézményeket.
A várható sikeres üzleti kilátások miatt a rendszer gyorsan reagált.
A meglévő mamutcégek (Decca, Columbia stb.) mellett sorra alakultak
a blueszene terjesztésével foglalkozó új kiadók (Blue Horizon, Spark
stb.). Új lapok, folyóiratok jelentek meg, kis klubok, koncerttermek
nyíltak országszerte. A sajtó a találó "blues boom" (blues robbanás)
elnevezéssel illette a jelenséget. A brit blues népszerűsítésében
négy muzsikus játszott úttörő szerepet. Alexis Korner, Cyril Davies,
Graham Bond és John Mayall érdemei elvitathatatlanok a műfaj szigetországi
meghonosításában. Zenekaraikban számtalan tehetséges fiatal muzsikus
kapott helyet, akik később önálló együtteseikkel vitték tovább a
tőlük kapott örökséget. 1963-65 között kialakult az első brit blues
generáció. Ennek vezető csoportja a Rolling Stones volt, mellette
elsősorban a Manfred Mann, a The Artwoods, a The Animals, a Spencer
Davis Group, a The Pretty Things, a Zoot Money's Big Roll Band,
a The Yardbirds és az ír Them említhetők.
A blues hullám 1967-68 folyamán tetőzött. Az afro-amerikai
muzsika lett a brit szórakoztató zenei élet hajtómotorja. A műfajon
belül több irányzat alakult ki. Az autentikusabb megszólalású csoportok
(Savoy Brown, Fleetwood Mac, Chicken Shack, Groundhogs, John Dummer
Blues Band stb.) pályafutásuk kezdeti szakaszában következetesen
ragaszkodtak a tengerentúli néger példaképekhez. Néhány nagy gitáros
egyéniség (Eric Clapton, Alvin Lee, Rory Gallagher, Paul Kossoff,
Dave Clempson stb.) szívesen használt tipikusan rockzenei elemeket.
Együtteseik (Cream, Taste, Free, Ten Years After, Bakerloo stb.)
kemény, improvizatív blues-rockot játszottak, előkészítve az utat
a hetvenes évek hard és heavy metal klasszikusai előtt. Más zenekarok
(Keef Hartley Band, Colosseum, Climax Blues Band, Blodwyn Pig stb.)
Alexis Korner és Graham Bond nyomdokain haladva a tradicionális
blues hangzást jazz elemekkel színesítették, sajátos, egyedi stílusvilágot
alakítva ki. 1968-ban pedig az elektromos erősítésű csoportok mellett
berobbantak a folk- és country blues akusztikus képviselői. Mike
Cooper, Ian A. Anderson, Duster Bennett, a Kelly testvérek és társaik
a blues legősibb, archaikus hagyományait vállalták fel.
Az egyes stíluskategóriák határai természetesen
nem voltak merevek, egyes előadók, együttesek oda-vissza akár több
alkalommal is át- meg átjárták azokat, nem is beszélve olyan, semmiféle
skatulyába nem sorolható művészekről, mint John Mayall vagy Alexis
Korner. A blues robbanás közben elérte Európát is. A kontinensen
a brit minta nyomán a nyelvi korlátok ellenére is sorra alakultak
a zenekarok. Foként Hollandiában csapott magasra a blues láz. A
Cuby + Blizzards és a Livin' Blues személyében Németalföld rövidesen
két nemzetközileg is elismert csoporttal büszkélkedhetett.
A hetvenes évek elején azonban jelentősen megváltoztak
a zenei trendek. A blues hullám alább hanyatlott, új irányzatok
jazz-rock, art-rock, heavy metal kezdtek tért hódítani. A legtöbb
korábbi sikeres blues csoport megpróbált lépést tartani a változásokkal.
Többen (Fleetwood Mac, Climax Blues Band, Eric Clapton stb.) a kommersz
amerikai rock főcsapására léptek, mások (Jeff Beck, Keef Hartley
Band, Groundhogs stb.) valamelyik új stílus felé fordultak. Azok
a többségében kis csapatok, amelyek nem voltak képesek a váltásra,
előbb a perifériára szorultak, majd feloszlottak. Csak néhány karizmatikus
személyiség (Korner, Mayall, Kim Simmonds, Stan Webb) tudta átvészelni
ezt a nehéz időszakot. Új és új társakkal az oldalukon olykor kisebb
kitérők után megmaradtak a blues mellett. A hetvenes évek második
fele azonban az alkotói mélypontot jelentette csaknem valamennyi
korábbi sikeres fehér blues előadó számára. Ekkor készített lemezeik
túlnyomó többsége a "mihamarabb elfelejteni" című kategóriába tartozik.
A következő évtized közepétől újjáéledő blues hullám
váratlanul kedvező lehetőséget kínált az addigra csaknem elfelejtett
fehér bluesmanek számára. Újjáalakulva színre lépett a John Mayall's
Bluesbreakers, a Savoy Brown, a Chicken Shack, a Blodwyn Pig, a
Climax Blues Band, a Colosseum, a Ten Years After, a Groundhogs.
Lemezeket készítettek, koncerteket adtak. A tíz-tizenöt évvel korábbi
"pályaelhagyók" közül is többen visszatértek fiatalkori hangjukhoz.
Néhány kifejezetten emlékezetes album From The Cradle (Eric Clapton),
Sense Of Place (John Mayall), Slow Train (Savoy Brown) stb. is napvilágot
látott.
Amerikában jóval nehézkesebben alakult ki a fehér
blues, mint a brit szigeteken. Az Újvilágban Angliával ellentétben
meg kellett küzdeni a faji előítéletekkel is, s nemcsak a fehér,
hanem a néger közösségnek is. (Jellemző módon leginkább maguk a
zenészek voltak mentesek ezektől mind a két oldalon.) A hatvanas
évek első felében létrejött néhány jellemző zenei központ, ahol
az új törekvések csoportosultak.
Az egyik hely New York volt. A város híres művész
negyede, Greenwich Village kis füstös bárjaiban alakult ki az a
zenész társaság, amelyben az akusztikus folk előadókon (Joan Baez,
Judy Collins, Tom Paxton, Eric Von Schmidt stb.) kívül megtalálható
volt egy country- és folk blues inspirációjú csoport is. Ide tartozott
Dave Van Ronk, Ramblin' Jack Elliott, Geoff Muldaur, sot a pályakezdő
Bob Dylan is, akinek első albuma valójában egy akusztikus blues
lemez volt. Ebből a közegből indult útjára az ifjabb John Hammond
és a Blues Project.
A másik meghatározó jelentőségű csoportosulás a
chicagóiak köre volt. Paul Butterfield, Mike Bloomfield, Nick Gravenites,
Barry Goldberg, Elvin Bishop, Steve Miller, Charlie Musselwhite,
Corky Siegel, Jim Schwall az évtized közepétől meghatározó jelentőségű
együtteseik élén tettek hitet a műfaj iránti elkötelezettségükről.
A két említett csoporton kívül is akadt néhány
nagyformátumú előadó és zenekar. A Winter testvérek Texasból, Janis
Joplin, a Canned Heat, a Hot Tuna, Rod Piazza és a Ford fivérek
Kaliforniából, az Allman Brothers Band pedig Floridából tört be
az élvonalba. A műfaj fejlődésére azonban nem gyakoroltak akkora
hatást, mint a felsorolt New York-i, illetve chicagói pályatársak.
A hatvanas években feltunt amerikai fehér bluesmanek pályája nagyban
hasonlított a brit zenészek sorsára. A törés legtöbbjüknél szintén
a következő évtized közepén állt be. Néhányuknak (Johnny Winter,
John Hammond, Charlie Musselwhite, Roy Buchanan) sikerült a megújulás,
a többség azonban nem nagyon tudott kikecmeregni a hullámvölgyből.
A fehér blues a hetvenes években szerte a világon
visszaszorult oda, ahonnan másfél évtizeddel korábban elindult,
a pubok, kis klubok, főiskolák színpadaira. Ebben az időszakban
is feltunt ugyan néhány remek képességű muzsikus, ok a tíz-tizenöt
évvel korábban indult pályatársakhoz képest azonban sokkal előnytelenebb,
mostohább piaci körülmények között voltak kénytelenek érvényesülni.
Amerikában a Fabolous Thunderbirds, William Clarke, George Thorogood
és Stevie Ray Vaughan, Angliában pedig a Dr. Feelgood és a Nine
Below Zero tartozott ebbe a körbe.
A nyolcvanas évek közepétől kialakult egy második
blues boom. Ennek hátán újabb tehetségek egész sora (az azóta sajnos
már elhunyt John Campbell, a vak gitáros Jeff Healey, az osztrák
Ripoff Raskolnikov, "a legjobb magyar blues gitáros" Ronnie Earl,
Paul Geremia, az ausztrál Dave Hole, a holland Hans Theesink, a
Mojo Blues Band szintén Ausztriából, Norman Beaker, a jelenleg a
Canned Heat élén nyomuló Robert Lucas, Tinsley Ellis, Tom Shaka,
a jugoszláv Homesick Mac stb.) került az élvonalba, akik az "öregekkel"
együtt vitték, s viszik ma is tovább a blues zászlaját. Az elmúlt
harminc évben a bluesnak a zenei világban elfoglalt pillanatnyi
helyzetétől függetlenül rendszeresen tűntek fel új és új előadók
szerte a világban. Ez kétségtelenül okot ad a műfaj szerelmeseinek
a bizakodásra.
J. B. Huttonak igaza volt, a blues tényleg örök.
Martsa Balázs
(A fenti elemzés a napokban megjelent White
Boy Blues /A fekete zene fehér mesterei/ című kötet egyik fejezete.)
2000. július 17.
MI A BLUES ?
A legtöbb ember nem is tudja, mi az a blues. A
blues egy érzés, tudjátok? Én valóban azt érzem, amit játszom.
(Fred "Mississippi" McDowell)
Amerikai néger sirató ének. Jellemzője az állandó
négyütemes harmónia.
(Magyar Larousse Enciklopédia, Akadémia Kiadó
1991)
A blueszal születtem, a blueszal eszem, a blueszal
alszom, ez a tiszta igazság.
(John Lee Hooker)
A blues abból fejlődött ki, hogy a néger alkalmazkodott
Amerikához, és elfogadta Amerikát. De egyúttal olyan zene is volt,
amelyet a néger itteni sajátos helyzete hozott létre. A korai blues
az amerikai társadalom felépítményébe illeszkedett néger egyéniség
legmegkapóbb kifejezése.
(Le Roi Jones: A blues népe, Néger zene a fehér
Amerikában, Fordította: László Balázs, Európa könyvkiadó 1970, Modern
Könyvtár Sorozat 185)
A blues a gyökér, a többi zene pedig a gyümölcs.
(Willie Dixon)
A blues mindenkié lehet. Egy babáé, aki a bölcsőben
cumi után sír, vagy Janis Jopliné.
(B.B. King)
Nem kell feketének lenned ahhoz, hogy tudj bluest
énekelni. Csak szenvedned kell, és egy fehér is szenvedhet úgy,
mint egy fekete.
(Bob Hite)
A blues nem hal meg soha.
(J. B. Hutto)
(Az összeállítás Martsa Balázs: White Boy
Blues című könyve alapján készült.)
2000. június 13.
Nyári hangjegybörze
Évtizedek óta a nyárelő a friss slágerek köztudatba "hajításának",
az új lemezek piacra dobásának időszaka. Ilyentájt régi és új, dilletáns
és hótprofi bandák/előadók/projektek váltják egymást a lemezjátszókban,
a nyári csúcsidőkre készülődő klubokban, a d.j.-k keverőpultjain
és a színpadokon. Slágertévék és rádiók "nyomatják" a dance-t, ontják
a rap-et, a rockot vagy éppen alázzák meg az arra fogékony halandót
néminemű csipkésbugyis csujogatóval. Nos, ez ez mostanság sincs
másképp. A 2000-es felhozatal azonban nem is snassz, hiszen immár
"érted dobban" a Kiwi (értsd: megjelent a magyar bulibanda új albuma),
kijött az új Skyland-maxi, a különleges hangzásvilágú Anima Sound
System korongja, de ismét összeáll(t) a Bikini - sőt D. Nagy Laliék
azonmód összeállították a kilencvenes évek dalaiból mazsolázó Gyémántlemezük
anyagát - is. A nemrégiben hatalmas sikert hozott Pecsabéli Lord-szeánsz
után pedig a szombathelyi rockbanda is
újra hallatt magáról: ezúttal '88-as albumuk aktualizált, a kor
színvonalához, elvárásaihoz igazított melódiáikkal tisztitják át
az arra érdemesek/fogékonyak hallójáratait. És hogy külföldre is
tekintsünk: mintegy a nagy nyári bulikat megtámogatandó júniusra
"előoson(t)" Armand Van Helden house-ba "csavart" hangjegyorgiája
(Killing Puritans), ráadásképpen az augusztusban a Diákszigetre
ellátogató sztárok sem tétlenkednek, elvégre napjainkban Lou Reed,
az Asian Dub Foundation és a Chumbawamba szintén vadonatúj melódákban
"utazik".
Szabó Zoltán Attila
2000. május 26.
Lajkó-koncert Monacóban
Június 20-án nyílik meg Monacóban a Grimaldi Fórum,
ahol Lajkó Félix a monacói herceg előtt lép fel. Az előadást a hazai
publikum már hallhatta korábban a Zeneakadémián. Figyelemre méltó
adalék, hogy a napjainkban ünnepelt Lajkót alig tíz esztendeje eltanácsolták
a zenei középiskolából, mert tanárai nem tudták elfogadni L. F.
kísérletező kedvét, provokatív jellemét és azt, hogy mást gondol
egy-egy zenei tételről, mi több, varáiációkat játszik belőlük.
- Merliner News -
2000. május 22.
FILM & ZENE
Két, az Oscar-díjról frissen lemaradt mozi zenei anyaga jelent meg
a napokban. Az egyik, filmkockák nélkül is fülbemászó hanganyag:
a Hurrikán című hollywoodi meskete ürügyén cédére "sepert" dalgyűjtemény
olyan előadókkal, mint Aaron Hall, Me'shell Ndegéocello, Ray Charles
vagy a Jazzyfatnastees. A másik, hallójáratsimitó "mozikorong" a
New Line Cinema újdonsága: a Magnolia. Sajátos zenei világba csöppenhet
az, aki Aimee Mann és a Supertramp felvételeit hallgatja. Némelykor
puritánul egyszerű, máskor barockkosan túlzó (Logical Song) melódiák
sorjáznak.
- Schwalm -
2000. május 8.
HAVI TOP
Éjjeli balladák
Mark Turner új, letisztult dzsesszballadákat tartalmazó albumát
(Ballad Session) hallgatva az embernek olyasféle érzése támad, mintha
legalábbis egy Spike Lee-film miliőjébe, egy apró, balhémentes (?)
bárba csöppent volna (á la Denzel Washington), ahol jóféle whiskyt
kortyolgatva, egy gyönyörűséges kávébarna lányka oldalán meghitt
közegben dúdolhatja az I loves you Porgyt, vagy éppen a Nefertitit.
Ez a közeg/MUZSIKA valahogy más, mint a megszokott hétköznapi valóság.
M. T. zenéjét (le)hallgatva a nagyvárosi nihilt, a pöffeszkedően
pénzsóvár bizniszcirkuszt, és a mintegy ellenpontként a (kül)városnak
"feszülő" gettó kegyetlen törvényeit könnyen semmibe veheti a dzsesszrajongó,
a hallójáratait - minő képzavar! - karbantartó delikvens.
Néha ennyi is elég. Elég, ha finoman szól a szaxi
(nem úgy, ahogy a Hotel Mentholban!), ha - Brian Blade-nek köszönhetően
- jól "seper a dobverő", ha Kevin Hays révén halkan "zokog" a zongora,
s ha mindehhez erőteljesen tempózik egy virtuóz kezébe (Larry Grenadier)
keveredett basszusgitár. No és persze ha lebben a szóló - Kurt Rosenwinkel
jóvoltából. Ez nem duma: a lemez tényleg nagyon O. K.! Ajánlom is
minden megfáradt jampinak, korosodó rockernek, de leginkább azoknak,
akik rajongói minden jónak: a nőnek, a nemes italnak, és persze
az improvizatív, szentimentalizmusba hajló, kizárólag éjszakai felhasználásra
alkalmas simulékony elitdzsessznek.
- saboteur -
2000. május 5.
Minden sarkon...
"Szenteskedő álszentek / Ne akarjatok megnyerni,
/ Barátságos irigyek / Ne akarjatok végleg elűzni..." - danászta
egykoron a Nagy Magyar Rockhérosz, Miskolc egyszerű gyermeke. A
nagy bajuszú, őserőtől duzzadó, munkáskabátban masírozó faldöntögető
sámán. Aki ha kellett (ha nem...), a vörös tigrist is leteperte...
Sokan, kamaszok ezrei hittek benne és az általa, valamint zenekara,
az Edda által teremtett, mára hamisnak bizonyuló illúzióknak. Aztán
- ahogy P. A. maga is beharangozta a nyolcvanas évek végén - változtak
az idők. És vele az imidzs is. Jöttek a nemes bőrök, az üzleti vállalkozást
megalapozó sapkák, kitűzők, flitterek. Egy kicsit a Kiss, egy kicsit
a Toto, egy kicsit a Whitesnake nyomvonalán haladva, David Lee Roth
és Freddy Mercury után szabadon az Edda is mind ügyesebben kopírozta
a már bevált külhoni, Miskolctól, a külvárostól azonban idegen glam-kliséket.
De ezek még mindig szép idők voltak. A pestiessé fajult "Vasrock"
Dunapatajtól a Pecsáig, Inotától Polgárig hangosan, erőteljesen
zengett.
Majd jött a "szélvihar". Később pedig körvonalazódott
az ördögi kör, amely ugyan elsodorta az Eddát, ámde mind többre/nagyra
vágyó hősünknek jókora bevételt hozott. Csak hát ahogy duzzad(t)
a kassza, apad(t) a tartalom. Kiderült: a régmúlt lázadása sem volt
egyéb, mint tudatos sikerhajhászás, a közönséget semmibe vevő, olcsó
bálványteremtő hadművelet. És eljöttek a dáridók. Dzsimi és Attis
egy hajóból vonyítanak a Holdra. Előbbi azonban csak azt teszi,
amit elvárhatunk tőle. Utóbbi viszont végleg lerombolja az Edda-mítoszt.
Rózsaszín plakátokon tar fejére biggyesztett sámsoni hajkoronában
parádézva, aktuális slágereket bömbölve bizonyítja, hogy egy magyar
rocker minden sarkon feltalálja magát...
- saboteur -
2000. április 28.
Film & Zene
A szokvány amerikai filmekhez társuló (háttér)zenekavalkádról
általában nem érdemes szavakat pazarolni, mivel a legtöbb produktum
önmagában nem állja meg a helyét, csakis a szapora mozgóképekkel
társulva működőképesek. Kivételek csak ritkán akadnak. Igaz, mostanában
a megszokottnál jobb a felhozatal, hiszen megjelent néhány valóban
figyelemre méltó újdonság. Az első csemege egy válogatás (Absolut
Filmslágerek), amely ugyan a kisiklott Rebel Force - féle Star Wars
- átírattal indít, de aztán szépen (át)alakul, mint ama púpos gyermek
a prés alatt. A lemezen rajta vagyon a Beautiful South a Francia
Csókban elhangzott szerelmetes balladája, a Dire Straits a Desperado-ból
ismerős karcos őrülete, több Ponyvaregény-sláger. Még jobb (és persze
egységesebb) a The Million Dollar Hotel című Wim Wenders moziból
kimásolt, "depresszióba tunkolt" Bono - egyveleg. Ez a szomorúzene
önmagában - a filmtől függetlenül - is katartikus élmény. Igaz,
nem dob fel, ellenben kiüt/lehangol...
- Schwalm -
2000. április 26.
A rockzene csodája
"Amikor olyan csodákat látunk, mint Page, Bonham, Plant és Jones,
akkor megérezzük, hogy bizonyos jelzőket könnyen osztogatnak másoknak.
Aligha lehet másokat olyan ragyogónak, olyan szédítőnek nevezni,
mint a Zepet..." - írta egykor a Melody Maker. És valóban ha a mesében
Óz, a rockzenében a Led Zeppelin a csodák csodája!
Ennélfogva a most megjelentett - ki tudja hányadik?
- Zep-válogatás, amely - a korábban kiadott, a korai évek terméséből
"kimarkoló" anyag után, most a kései éveket veszi célba: nem hiányozhat
egyetlen tiszta filhallású egyén CD-gyűjteményéből sem. Ez nem gépzene,
ez nem piacorientált popcornmjúzik, hanem egy kitűnően - megjegyzem,
nem volt nehéz dolga az album szerkesztőinek - egybepasszintott
best of - korong.
A tíz dalból (azért sem írok slágert!) nincs olyan, amelyet kiemelhetnék.
Szentségtörés lenne a többi "Zep-gyermekkel" szemben. Úgyhogy minden
kommentár, fölösleges szajkó helyett idemásolom a kései évek gyűjteményén
hallható zeneművek címeit, azzal a fontos kitétellel, hogy jelzem:
a lista szükségképpen töredékes. Hiszen a best of - lemezek sajátossága
éppen az, hogy nem képeznek egységet, csupán felvillantanak valamit
a múltból, mintegy reklámozva az igazit, az eredetit, az el nem
feledhető Legendát.
A dalok tehát: The song remain the same, No quarter, Houses of holy,
Trampled underfoot, Kashmir, Ten years gone, Achilles last stand,
Nobody's fault but mine, All my love, In the evening.
- Sz. Z. A. -
2000. április 19.
Eljött a kóklerkánaán
S vele Jana, U-Kry, Martin és a többi orális hős
is beérkezett. Ők azok, akik napról-napra megtévesztett kiskamaszok
vizslató tekintete előtt bizonyítják, mire is képes 2000-ben magyarföldön
egy-két-há' önkontroll nélküli, elszabadult egóját a kamera előtt
illegető fantomfelnőtt. Övék a Doboz. A Music Box, amely éjjel-nappal
ontja a szemetet néhány, hülyeségére büszke, tiprótalpas műmenyecske
és több, láthatóan ideggyenge, önmagát macsónak (be)képzelő egyenbi(r)ka
aktív közreműködésével.
Ezt bizony látni kell! Ahogy például Jana természetellenes
orrhangon közli: "nyitottak vagyunk!", az valami (rém)mesés. De
ha lehet még cizelláltabb, amikor nevezett médiaszemélyiség kiböki
a frankót, miszerint: "...kell a kódot is, az előadót is, a mindent
is nyomatnotok." És közben - ahogy a Twin Peaksben - csak szól,
csak szól a zene. Nem ritkán kitűnő előadók nagyszerű klipnótái.
Bowie, Marley, Santana. Máskor Neo, Guano Apes, Beastie Boys a menü.
Az alapötlet tehát nem is lenne rossz. A telefonszavazatok alapján
interaktív módon szerkesztett tv-program ugyanis elférne a palettán.
Csak hát a megvalósítás. Ekkora dózisban dilettantizmusát ostoba
közhelyek és kibicsaklott félmondatok mögé rejtő önimádó fazont
és fruskát soha ezt megelőzően nem láthattunk a képernyőn. Kár,
hogy ennek az egésznek a jobb sorsra érdemes, naiv kiskamaszok isszák
meg a levét. Kár, hogy tudatlan felnőttek pont őket pécézték ki,
mint célcsoportot. Ahelyett, hogy maguknak adnák be ezt a maszlagot.
- saboteur -
2000. április 10.
Kocsis leváltására szavaztak
a filharmonikusok
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar tagjai - szokásjog
alapján - titkos szavazással véleményt nyilvánítottak arról: alkalmasnak
tartják-e Kocsis Zoltán zeneigazgató-karmestert a zeneigazgatói
feladatok jövőbeni ellátására. A jelenleg 109 tagú zenekarból 89-en
vettek részt a voksoláson és a megjelentek 81 százaléka látta úgy,
hogy kocsis nem alkalmas a direktori pozíció betöltésére.
- Merliner News -
2000. április 7.
Pop-rock múzeum nyílt Prágában
Bakelitlemezek, gitárok, pengetok, régi magnetofonok,
történelemről mesélő rádiók mellett gazdag zenei archívummal rendelkezik
a múzeum, amely a cseh/szlovák pop és rock muzsika fejlődését mutatja
be. Tekintve, hogy a Prágai Tavasz elfojtását követően számos híres
előadót indexre tettek, a rock a hetvenes- és nyolcvanas években
a politikai ellenállás fegyverévé "nemesült". Nem véletlen tehát,
hogy a múzeum ünnepélyes nyitónapján az a Vladimír Misik is fellépett,
akit anno a csehszlovák rezsim leparancsolt a színpadról.
- Merliner News -
2000. március 27.
Ez ám a világzene!
A Hungaroton gondozásában megjelent Sebestyén Márta 1976-tól napjainkig
született dalaiból, felvételeiből az a gyűjteményes korong, amely
best of... - jelleggel az énekesnő eddigi pályájáról ad egyfajta
áttekintést. A lemezen hallható dalok kivétel nélkül a Kárpát-medence
gazdag és erőteljes népzenei örökségéből merítenek. Sebestyén Mártát
az albumon a térség zenei kultúráját szintén jól ismerő, egyszersmind
elkötelezett muzsikusokból álló zenekarok kísérik: a Muzsikás, a
Zsarátnok és a Sebő Ensemble.
- Merliner News -
2000. március 20.
CsápcsászáRock kóklerkánaánból
Egykorvolt rockerek, levitézlett csápcsászárok,
valaha volt bőrkemény-legények, az őszinteség zászlaját magasra
emelő, még a hetvenes-, nyolcvanas évekből reánk hagyott vagabundok
sorra futnak a média ölelő "karjaiba". Ének helyett jobbára magyartalan
mondathalmazokba foglalják agyament frázisaikat. Ja és kérdeznek.
Hiszen szerepük (státuszuk?) szerint talk-show műsorvezetők, vagy
effélék. Önkontrollra esetükben tehát nincs is szükség. Jóllehet
- Nagy Ferót idézve - "régi fényük lekopott már"...
Alfa Tv, ATV, Bp Tv, estébé. Az emlegetett őszülő
halántékú "skacok" nyomulnak, ahol csak érik. Közös jellemzőjük,
hogy többségük a Karthago-t "koptatta", esetleg eddázott, mobilozott.
Mostanság politikusokat, menedzsereket, szappanopera-slágergyártókat,
frissen frekventált rádióSOKKat tisztelhetünk bennük. Médiagurukat,
akik danászni már nem, beszélni/kommentálni/kérdezni/értékelni/elhallgatni
még nem tudnak. De legalább roppant szorgalmasak. Benne vannak mindenben,
amit médiának, szórakoztató mufajnak, mai magyar televíziós kultúrának
neveznek. Az Össznépi Szellemírtás kiemelkedő harcosai, akikkel
estéről-estére együtt ünnepelhetjük a sokáig mellőzött magyarock
felszabadulását. Eljött a kóklerkánaán!
- dj Hippi -
2000. március 17.
Edinára hangolva
Sok évnyi vokálozás, háttéréneklés után végre lehetőséget kapott
Edina is arra, hogy bizonyítsa: elől, a reflektorfényben a helye.
Nevezett - leválva Szikoráról, a Tátrai Band-ről és a többi valaha
volt(?) kenyéradó "gazdiról" - a napokban megjelentette első albumát.
A lemezt, amely Kicsit más címet kapott, ám nagyon is elüt
a mifelénk uralkodó alacsony színvonalú átlag-poptól. Edina alapvetően
romantikus hangzású dalokból is minőségi és nem holmi jellegtelen,
szirupos elegyet fozött ki számunkra. Érdemes ráhangolódni!
- Sz. Z. A. -
2000. március 15.
A tűz márciusa
Kocsis Zoltán zeneigazgató véleménye szerint:
"A Nemzeti Filharmonikusok első olyan évadjába léptünk, amelynek
már minden elemét az új művészeti vezetés határozta meg, amelyet
nem nehezítenek a múltból származó terhes örökségek, de amelyet
változatlanul bevilágít annak a tradíciónak a fénye, mely elsősorban
Ferencsik János nevével fémjelezhető."
E szellemiség jegyében lép március 24-én (ejtsd:
március utolsó előtti péntekén) a Budapest Kongresszusi Központ
pódiumára a zenekar. Repertoárjukat ezúttal a Prometheus-mítosz
szövi át. A Nemzeti Énekkarral kiegészülve Liszt és Szkrjabin -
a Kaukázus sziklájához láncolt titán története alapján fogant -
szimfonikus költeményeit, valamint Szokolay Sándor ugyancsak témába
vágó oratóriumát, A tűz márciusát adják elő.
- Merliner News -
2000. március 14.
S&M, avagy Az istenek alkonya
Ha igaz a tétel, amelyet minden hájjal megkent,
kitűnő firkász cimborám állított fel még évekkel ezelőtt, mely szerint
"Wagner kora Metallicája volt...", akkor a most megjelent, a san
francisco-i szimfonikusokkal és Michael Kamen dirigenssel kiegészült/megerősített
dupla Metallica-korong (S&M) sejtetni engedi, hogy a fenti megállapítás
akár fordítva is helytálló lehet.
Az egyedi stílusú amerikai zenekar ezzel a lemezével
ugyanis nem titkoltan széjjelfeszíteni igyekezett - a kilencvenes
években már méltatlanul rájuk erőltetett - "metál-feszületet" és
egyértelműen a klasszikus megszólalás/hangzás felé nyitott. Nagyravágyóan(?)
megpróbálták a lehetetlent: ha úgy tetszik, Wagner szellemében,
ám változatlanul a rock-ősforrásból merítve valami olyasmit létrehozni,
amely csak keveseknek sikerült eleddig.
Nem tisztem itt és most eldönteni, maradéktalanul
sikerült-e mindez nekik. Csupán egy biztos: napok óta - és gyaníthatóan
még hosszú hónapokig - "rongyosra" hallgatom ezt az albumot, amely
átgondolt, precízen kidolgozott muzsikát tartalmaz, amely korunk
egyen-szószba tunkolt műanyagmoslékától alapvetően különbözik. Kövezzenek
csak meg a sznobok, de ez idő tájt agyonhasznált CD-játszómban egymást
váltja az S&M és Az istenek alkonya.
Szégyellem magam!
- dj Hippi -
2000. március 13.
Santana - kultusz
A nemrégiben kilenc Grammy-díjat "besöpört" muzsikust,
Carlos Santanát hetek óta ünneplik mexikói szülővárosában. Autlan
de Navarróban utcát, teret neveztek el róla és hamarosan - a mifelénk
teljességgel ismeretlen (nép)szokás szerint már életében! - szobrot
is állítanak neki. Aztékföld gitárvirtuóza visszavonhatatlanul bevonult
a (zene)történelembe...
- Merliner News -
2000. február 23.
Együtt koncertezik Stéphane
Belmondo és Vukán György
A Francia Intézetben 25-én (értsd: péntek este hét órától) Stéphane
Belmondo vendégeskedik. A neves francia dzsesszmuzsikus, az Aix
en Provence-i zeneakadémia kitüntetettje, igazi zenészfenomén. Nemcsak
harmonikán játszik, de ütősként is kitűnő. Ugyanakkor, mint trombitás
szerzett magának (világ)hírnevet, elismertséget. Kitűnő iskolája
volt, elvégre még 1977-ben Marcel Boyer oldalán kezdett el trombitálni,
így Belmondo elsajátította azt a mestere által kifejlesztett különleges
légzéstechnikát, amivel a fúvóshangszerek valódi hangja szólaltatható
meg. Budapesten a Vukán György vezette Creativ Art Trio-val lép
a nagyérdemű elé.
- Merliner News -
2000. február 22.
Ingrid Fliter és a filharmonikusok
a Zeneakadémián
Kocsis Zoltán zeneigazgató véleménye szerint:
"a Nemzeti Filharmonikusok első olyan évadjába léptünk, amelynek
már minden elemét az új művészeti vezetés határozta meg, amelyet
nem nehezítenek a múltból származó terhes örökségek, de amelyet
változatlanul bevilágít annak a tradíciónak a fénye, mely elsősorban
Ferencsik János nevével fémjelezhető."
E szellemiség jegyében lép 23-án este a Zeneakadémia
színpadára a zenekar, amely ezúttal egy Buenos Aires-ben született,
Freiburgtól New Yorkig szinte mindenhol megfordult zongoristával,
Ingrid Fliterrel egészül ki. Margulis és Martha Argerich tanítványa
ezúttal a filharmonikusokkal közösen Schubert VII., C-dúr szimfóniáját
és Prokofjev harmadik zongoraversenyét játssza el.
- Merliner News -
2000. február 14.
II. Collins
Úgy tűnik, Phil Collins csemetéjét is megfertőzték
a muzsika hangjai. All of who you are - című debütáló albuma noha
sokban különbözik édesapja/nagy elődje zenei világától, mégis tartalmaz
számos hasonlóságot, közös vonásokat is. A címadó dal vagy a Jaded
című szerzemény például és a egy az egyben a Genesis-t idézi. A
többi nóta már inkább slágeresen misztikusnak, enyhén pszihedelikusnak
mondható. Néha azonban még megesik az is, hogy - egy-egy hangminta,
pillanat erejéig - a korai Duran Duran vagy más, valahavolt újromantikus
popbanda hangzása "köszön" vissza. Egyszóval, Simon első lemeze
nem kiforrott valami - elsősorban az útkeresésről, a kísérletezésről
szól.
- dj Schwalm -
2000. január 20.
Nem erté, nem bété...
Újra együtt a KFT!
Ahogy mondani szokás immár "le vagyon
zsírozva", avagy szalonképesebben: helytálló ama bombasztikus
infó, mely a nyolcvanas évek egyik legeredetibb hazai popbandájának
újbóli összeállásáról (egybekeléséről?) regél.
A KFT - merthogy róluk van szó - tehát ismét a
hurok közé csap. Mi több, a -Bornai - Laár - Márton - II. Lengyelfi
(Mohai?) összetételű, kellően agyament négyes fogat nemcsak holmi
közönséggyalázó nosztalgiaszeánsszal rukkol ki (mint megannyi holtfáradt,
megújulni képtelen, bár kishazánkban még így is szépen kaszáló pályatárs,
netán "szupergrup") hanem azonmód vadonatúj stúdióalbumot
is rittyentenek a fiúk. A korong megjelenése egyébiránt február
végén várható, bár a Bankrabló című új dal már letölthető http://www.kft.hu
cím beütlegelését követően - a netről.
A zenekar döntése amúgy csakis helyeselhető. Igaz,
az örömteli hírt kommentálva azért kétségek is joggal gyötrik a
hírhozót, hiszen az új cédé nem lehet sem szimplán (el)hallgatható,
sem kellemetesen üde. Csakis kiemelkedő, uram bocsá’ kitűnő lehet!
Elvégre a káefté a kevés, még nem odakozmált formációk egyike. És
ugye nemcsak a név kötelez, hanem a korábbi remek produktumok (Bál
az Operában, Siker, pénz...) is kötelezővé teszik a léc magasra
függesztését.
De nem akarok előre "laárogni", inkább
"várom a nemjövőt"...
- Szabó -
A KFT és a multimédia
Peter Gabrielhez és David Bowie-hoz hasonlóan
a hazai zenekarok közül a KFT volt mindig is az a team, amelyik
hajlamos volt előre nézni, új technikákat alkalmaztak, felhasználták,
beépítették azok eredményeit programjaikba/muzsikájukba.
Kuriózum volt a közel 15 esztendeje, 1985-ben a
Bál az Operában lemezre készített multimédia program (akkortájt
még a ZX-Spectrummal kacérkodtak...), akárcsak az 1996-os nagyszabású
Budapest Sportcsarnokbeli Bál az Interneten koncert, és ezzel szinte
egy időben az első, csak az Interneten fogható zenei rádió beindítása.
A Bál az Interneten buli itt és most megér egy
újabb "misét". Elvégre ‘96-ban az akkor még kevéssé ismert
Internet-technikát építették műsorukba. Az akkori BS-siker (in memoriam...)
a nemcsak a slágereknek volt köszönhető, hanem a Hazel O’Connorral
közösen előadott dalnak is. Hazel Dublinban élőben énekelt egy stúdióban,
míg a zenekar szintén élőben - a kétszobányi számítógéprendszernek
és három ország telefontársaságának köszönhetően -, vele szinkronban
játszott a BS színpadán (http://www.kft.hu/bal).
A koncert kapcsán az emlegetett KFT-honlap volt az első, amely idehaza
valóban széleskörű nyilvánosságot kapott.
- Merliner News -
|
2000. január 10.
Kortárs zene és dzsessz Bach jegyében
Ez az év is jól kezdődik! Január 14-én az európai hírű
Bl!ndman Kwartet ad koncertet a Trafóban. A dzsesszt és kortárs zenét
egyaránt játszó belga zenekar sajátos repertoárjával és különleges, ún.
"klapping-technikájával" szerte a kontinensen kivívta mind a szakma, mind
a közönség elismerését. A csoport mifelénk sem ismeretlen, hiszen immáron
harmadik alkalommal látogatnak Budapestre. A mostani koncert aktualitását
az adja, hogy hosszabb szünet után a kvartett éppen a napokban jelentette
meg legújabb lemezét, melyen a szívhez, a lélekhez és az értelemhez szólni
kívánó szaxofon-négyes Bach orgona koráljait játssza.
- Merliner News -
|